Színház

A gyertyák csonkig égnek

színjáték, 2 felvonás, magyar, 2002.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája. Két fiatal katona, két testi-lelki jó barát negyven évvel ezelőtt - és két gyanakvó, megkeseredett, lelkiismeretfurdalásokkal teli öregember most. És a két dátum között az üresség. Nem találkoztak a negyven év alatt, egyikük a trópusokon katonáskodott, a másik a katonai szolgálat letelte után ült csak kastélya könyvtárában, és a spalettákat bámulta. De most találkoznak, és kezdődhet a leszámolás.

Mi történt akkor, azon a negyven évvel ezelőtti napon? Miféle halálos bűn követel most tisztázást? És a kérdések, szenvedélyek mögött egy halott: Krisztina, egyikőjük szeretett felesége. És hasonló szenvedély a két barát részéről akkor ugyanezen nő iránt. Az egyik csalt, és menekült, a másik maradt, de nem nyújtott kezet a bajban Krisztinának. És most mindketten szembesülnek az árulással. Most, amikor már elfogytak a gyertyák. Csonkig égtek.

A(z) Magyar Színház előadása

Bemutató időpontja:

2002. január 11., Magyar Színház

Stáblista:

Szereplők

Henrik (a tábornok)
Konrád (Henrik valamikori barátja, százados)
Nini (öreg dajka)

Alkotók

Hozzászólások