Színház

A hosszabbik út

előadás, 2 felvonás, 180 perc, magyar, 2013., 17 - 18 éves kor között

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Négy ember találkozik egy toronyház tetején. Négy teljesen különböző karakter, akik csupán egyetlen dologban hasonlítanak egymásra: úgy érzik, hogy az életük olyan válságba került, melyből nincs kiút. Nick Hornby Hosszú út lefelé c. regényéből koprodukcióban készült a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság új játéka. A színházi játék Magyarország első, kimondottan fiatal felnőttek számára készült színházi nevelési programja. Tizenhét-tizennyolc évesekből álló középiskolai osztályok jelentkezését várjuk, hogy együtt gondolkodjunk arról, milyen kötöttségeknek köszönhetjük, hogy tartozunk valahová, és miért akarunk ezektől újra és újra megszabadulni.

Kötelek, kötelékek, kötelezők, kötődések, kötelességek, kötelezettségek... A teljes délelőttös színházi nevelési előadás minden alkalma egyszeri és megismételhetetlen (csakis a diákok és a színész-drámatanárok közös tevékenységei során lesz egésszé), tanrendbe illeszthető tanulási tevékenység. Közösen tanulmányozzuk a világ jelenségeit, és benne önmagunkat.

Korosztály: 11 - 12. osztályosok

A(z) Kerekasztal Színházi Nevelési Központ előadása

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
FElepHánt 2013 nov. 30. - 18:09:01 10/10
FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

A HOSSZABBIK ÚT----- Gigor Attila---- Kerekasztal---Szputnyik

Négyen a tetõn, ugrásra készen. Elegük van. A félkegyelmû gyerekbõl, a celebkudarcokból, az aktuális pasi viselkedésébõl. Öngyiloskjelöltek, kivétel a késõbb betoppanó, nagymúltú rockerbõl pizzafutárrá lecsúszott J.J., Farkas Attila, de nemsokára õ is kedvet kap az utolsó röpüléshez.
Na de ha elkezdünk beszélgetni, kiokádjuk agyoncsócsált problémáinkat, kissé távolabbról nézve objektívebben látunk, a többiekkel összehasonlítva is csökken konfliktusunk súlya. A társaság addig diskurál, míg elindul megkeresni egyikük hûtlen fiúját.
Gigor Attila dramatizálása itt megszakítja Nick Hornby regényének fonalát, a gimnazista nézõk kisebb csoportokban tárgyalják meg a történteket. A színészek és a moderátorok találó kérdéseket vetnek fel: Hogyan tálalna a sajtó, a TV, a média egy ilyen esetet? a diákok jobbnál jobb ötletekkel lepik meg a játszókat, igen tájékozottak a bulvárfogásokat illetõen. "Az államtitkár lányának szerelmi bánata", "Szakadék szélén a TV-sztár", Bebukott
rock-énekes bukása" stb. A következõ részben el is hangzanak a legjobbak, ekkora ismertségrõl még Martin, /Fábián Gábor/, az eddig oly sikeres mûsorvezetõ sem álmodott.
A kis csapat buliba megy, ott keresi a gátlástalan tini Jess elkódorgott párját. Pofátlanul agresszív, hevesen szókimondó, nem tisztel az senkit és semmit. Gyors a mozgása, gesztusai szinte szikráznak, elemi csapás, lézerkard, két lábon szédelgõ gyújtóbomba. Hay Anna, a felejthetetlen Antigoné, a Ganymed vakító meztelenségû örök Évája, a színikritikusi butaság észbontó karikatúrája (Európa! Európa!), most egy újabb bravúros alakítással nyûgöz le. Szavainak géppuskaropogása, tûéles ritmusa, mágikus szuggesztivitása a történések gyújtópontjába helyezi, színpadi figurája ellentmondásosságában is elnyeri együttérzésünket.
Ahogy, végül, a többiek is... Gigor Attila összefogott, arányos rendezése mindegyik szereplõnek lehetõséget ad a nézõi szimpátia kivívására. Sokszor belelátjuk saját élményeinket, megéljük az annyi fejfájást okozó, nevetséges problémákat. Persze vannak megoldhatatlan dolgok, ha valakinek fogyatékos a gyermeke és azt kénytelen ápolni, hiszen nevelésrõl aligha lehet szó, az nehezen talál kiutat. Hajós Zsuzsa, a megértés és átélés teljességében, révedt pillantásaival, halk szavaival hitelesíti hálátlan szerepét, míg a beszélgetések idején éppen találékony, éleseszû reagálásokkal, gyors kérdéseivel, fürge válaszaival tûnik ki.
Láttunk egy színdarabot teljes kifutásában, nemcsak átéltük, át is gondoltuk konfliktusait, része voltunk az alkotásnak, hatványozva éreztük át a színházi munka nehézségeit és örömét. A Kerekasztal "színházi nevelési" produkciója életszükséglet az ifjúságnak, de bizony ráfér a betompult felnõttekre is.