Színház

A hugenották

opera, 5 felvonás, francia, 2017.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Opera öt felvonásban, francia nyelven, magyar és angol felirattal

A reformáció kezdetének 500. évfordulóját mi mással ünnepelhetné az Opera, mint Meyerbeer kiváló grande opérájának, A hugenották műsorra tűzésével?
A történet alapjául a francia vallásháborúk egyik legszörnyűbb eseménye, az 1572-es Szent Bertalan-éji mészárlás szolgált, amely során a Párizsba gyűlt francia reformátusokat (hugenottákat) a király beleegyezésével lemészárolták.
A darab a francia nagyopera egyik legeklatánsabb példája, amely 1836-os párizsi ősbemutatója után csakhamar az egész világot meghódította, és azóta is a legnépszerűbb és legtöbbet játszott művek között tartják számon.

Karmester: Oliver von Dohnányi
Szövegíró: Émile Deschamps / Eugene Scribe

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Stáblista:

Szereplők

Valois Margit, Navarra királynője
Urbain, a királynő apródja
Saint-Bris gróf
Valentine, Saint-Bris gróf lánya
Raoul de Nangis, protestáns úr
Marcel, Raoul szolgája
Nevers grófja
Cossé, katolikus úr
Tavannes, katolikus úr
Thoré, katolikus úr
De Retz, katolikus úr
Méru, katolikus úr
Maurevert, katolikus úr
Bois-Rosé, hugenotta katona

Hozzászólások

Edmond Dantes 2017 nov. 12. - 09:55:58
A zenetörténet különös pikantériája, hogy Jakob Liebmann Beer, ismertebb nevén Giacomo Meyerbeer, egy berlini születésû német-zsidó zeneszerzõ lett a francia nagyopera néven ismert mûfaj legnevesebb képviselõje és egy szerelmi történet kereteibe ágyazva éppen az õ legnépszerûbb operája dolgozza fel az 1789 elõtti francia történelem egyik legrémisztõbb eseményének, az addigra folyamatossá váló katolikus-protestáns vallásháború csúcspontjának, 1572 Szent Bertalan éjének eseményeit. A mészárlás az operában többször említett, de meg nem jelenõ Coligny marsall elleni merénylettel vette kezdetét, három \"csúcsra járatott\" napot követõen néhány hétig tartott, nagyon egyoldalú erõviszonyok közepette: az akkori áldozatok számát több tízezerre becsülik. A jóval késõbb, 1598-ban kibocsátott ún. nantes-i ediktum ellenére a francia protestánsok, a hugenották fokozatosan és szinte teljesen eltûntek Franciaországból, aminek máig ható következményei lettek: a protestantizmus gyakorlatilag megszûnt Franciaországban. A 17. szd. végén a lakosság kb. 5%-át tették ki, ma a teljes francia népesség 1-2%-a tekinthetõ valamilyen reformált keresztény valláshoz tartozónak. Miként -stílszerúen- \"Párizs megér(t) egy misét\", ez a mû is megérdemel ennyi bevezetõt.

A reformáció 500. évfordulóján illetve arra is hivatkozva vette elõ jó 85 év után Operaházunk A hugenottákat. Az Intézmény a felújítással mert nagyot álmodni és nagyot dobott, minden elismerés megilleti érte: egy ismertebb opera sokadik, akár hagyományos, akár formabontó, netán átértelmezett, jó-közepes minõségû repríze nem lett volna ilyen jelentõségû esemény. A történet hemzseg a dramaturgiai valószínûtlenségektõl, néhány szereplõ szólamát túlméretezték a szerzõk (quasi fõszereplõvé avanzsált apród és öreg szolga), másokét meg alulkalibrálták (Valentine nagyjából az opera közepén szólal meg elõször jelentõsebben, Nevers haláláról csak \"félre\"-információból értesülünk, a spiritus rector királynét nagyjából egy felvonásnyit látjuk), de mindezt szívesen elfelejtjük ilyen jól hangzó és érdekes zene hallatán. Olyasféle elõkelõség, grandeur sugárzik A hugenották partitúrájából, ami hangulatában engem leginkább a Don Carlosra emlékeztet és ami ezért is teszi egyik kedvencemmé Verdi remekét, a talán legjelentõsebb francia nagyoperát. A Valois-nõvérek csodásak: itt is, ott is...

A színpadi kivitelezés eklektikus. Úgy vélem, a mû minden tekintetben inkább az Operaház színpadára kívánkozna, az ottani színpad mélysége nem kényszerítené a díszlettervezõt (Horesnyi Balázs) olyan kompromisszumokra mint az Erkel Színház túl széles, ám nem eléggé mély játéktere és a kórus elhelyezése, mozgatása is könnyebb lenne odaát. A függönyre festett díszletek inkább csak jelzésértékûek, folyamatos fel- és lehúzogatásuk olykor zavaró és nem mindig érthetõ. Kovács Yvette Alida fantáziáját nem korlátozta színpadi akadály, klasszikusan szép, \"korhû\" jelmezeket tervezett. Mindenféle \"modern\" megoldás bántó is lett volna és a katolikusok fehérbe, a hugenották feketébe öltöztetését sem éreztem olcsó leegyszerûsítésnek, ellenkezõleg: a cselekmény megértésében néha még segített is a két tábor fekete-fehér színvilágának jól megkülönböztethetõsége. A rendezõ, Szikora János sem ebben a darabban próbálta ki kísérletezõ kedvét, szerintem helyesen: csak rontott volna az összhatáson, ha például \"mai\" hangulatot akart volna teremteni; inkább játszani hagyott semmint játszatott. A rendezõi koncepcióhoz tartozó, fõ díszletelem(ek)nek számító óriás betûjû szavak közül nem értettem, miért \"Bachus\" (és nem Bacchus), nagyon tetszett a Remény-Merény szójáték és a fináléban az Irgalom szó betûinek -azaz magának az irgalomnak- az összeomlása; csak azt hiányoltam, hogy kimaradt a fõszereplõk librettó szerint tûzfegyver általi legyilkolása, legalábbis én nem hallottam és nem láttam ilyesmit a színpadon.

Ha eddig netán nem, akkor Boncsér Gergely most feliratkozott a Ház vezetõ tenoristái közé: imponáló biztonsággal, nagyon szép hangon, megfelelõ középregiszterre alapozott biztos, fényes magasság birtokában énekelte Raoult és jól is mozog, jól is mutat a színpadon. Ha korábban, pl. Rodolfóként keveselltem nála a dinamikát, produkciója ezúttal e tekintetben sem hagyott semmi kívánnivalót. Amit akkor írtam, itt bebizonyosodott: a bel canto világa az övé, jelenleg biztosan. Színpadi játéka visszafogott, de ez vélhetõen -és kollégáihoz hasonlóan- a rendezõ szándéka szerint van így. Létay Kiss Gabriella saját legjobb formáját hozta. Miként pl. Angelica nõvérként, Valentine szerepében is szenvedõ, a sors által vesztésre-áldozathozatalra ítélt, larmoyant hõsnõ volt: ez tûnik a számára leginkább illõ szerepkörnek, a nagy díva-heroina szerepek világa valószínûleg kevésbé az övé. Szép és erõteljes hanganyaga a magas regiszterben sem szûkült be. Nagyon vártuk Kolonits Klára Valois Margitját és azt kaptuk, amit vártunk: királynét alakított a darabban és királynõ volt a színpadon. A szerep jókor érkezett hozzá és méltó tolmácsolóra talált benne: briliáns énektechnikája, dinamikai árnyalása, kisugárzása mindenkit elbûvölt. Ám legalább ilyen sokatmondó színészi gesztus volt reagálása, amikor ráeszmél: vallásbékítési-házasságközvetítõi terve semmivé foszlott: arcán tétova tanácstalanságot véltem felfedezni, a kudarcos tehetetlenség, szinte kétségbeesés megrendítõ kifejezését. Marcel összetett, sok és sokféle énekelnivalót tartogató szerepében Gábor Gézát hallottuk. Megjelenése, szerepformálása inkább a buffó világa felé mutat; igaz, kicsit mulatságos is, ahogy pl. az 1. felvonásbeli nagy jelenetében elõször áhítatos fohászát hallgathatjuk, rögtön utána a piff-paff-puff harci dalban szinte luciferi vonásokat kell felvillantania; harci(as) jelenetei után a fináléban botcsinálta papként adja össze a halálraszánt szerelmeseket, akikkel együtt aztán õ is a halálba megy...mindezt derekasan végigcsinálja, mindamellett meg kell állapítani, hogy mély hangjai olykor zörgõnek, forszírozottnak hallatszanak. Egy igazi kiugrást is örömmel regisztrálhatok: Balga Gabrielláét, aki hivatalos besorolása -lírai mezzoszoprán- ellenére virtuóz koloratúra-szubrettként csicsergi-játssza el Urbain apród hetyke, de királynéjáért máris \"nagyfiúként\" epekedõ figuráját, igazi Oszkár-elõkép és Cherubin-utód. Sok szép szerep találhatja meg a jövõben. Cseh Antal dörgõ basszbaritonja megfelelt Saint-Bris szólamához, az egyéniség súlyát ebbõl az alakításból nehéz volt megállapítani. Haja Zsolt ismert erényeit és hiányosságait vonultatta fel Nevers grófként: jó kiállás, biztos énektechnika, világos, de nem elég harapós hang. Teljesítménye \"félbehagyott\" szerepében így is megfelelõ. Az énekkar, Csiki Gábor betanítása nyomán színpadi és színpad mögötti számaiban fölényes magabiztossággal uralta terjedelmes szólamát. Oliver von Dohnányi és zenekara jól viselte a szokatlan terjedelmû és emberemlékezet óta nem játszott, tehát saját elõélettel-tapasztalattal már nem támogatott darab megpróbáltatásait.
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás