Színház

A jól temperált univerzum

előadás, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az előadás minden ízében különleges produkció, a művészet és a tudomány sokat ígérő, már-már futurisztikus találkozása. Egyfelől, mert a Sc.Art együttest a Franciaországban élő nemzetközileg elismert kortárs zeneszerző ifj. Kurtág György, valamint a KFT, a magyar zenei újhullám egyik legkarakteresebb zenekarának két tagja - Márton András és II. Lengyelfi Miklós - hozta létre. Másfelől, mert egy rendkívüli forrásból merítették zenéjük alapanyagát, nevezetesen a NASA űrszondák által észlelt és rögzített földönkívüli, azaz kozmikus eredetű hangokból. A jól temperált univerzumban a mikrohullámú háttérsugárzás hangját, a Föld légkörének ütköző elektronok hangjait, a Jupiter, a Szaturnusz és más égitestek környezetében készített felvételeket használják fel. Ezekből a kozmikus eredetű hangokból ritmust, dallamot, hangszínt állítanak elő, egy-egy mintából, azt apró elemekre bontva ütőhangszerhangokat készítenek. Ez a hangzás keveredik az ifj. Kurtág György sound designeri munkája során kifejlesztett széles spektrumú hangszínekkel, effektezett elektronikus basszusgitárhangokkal és elektronikus dobbal vezérelt hangmintákkal. A vetített látvány a különleges megoldásokon dolgozó Kitchen Budapest műhely tagjainak fejlesztésére épül. Live Codingnak nevezett módszerükkel a zenével összhangban valós időben programozzák a vásznon megjelenő animációt, amiben időnként maga a programnyelv is része a látványnak.

A(z) Szkéné Színház előadása

Stáblista:

Vélemény: