Színház

A képmutogató

előadás, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A téma: Arany János balladái. Ez a dobbantó, az elrugaszkodási pont, az origó és a cél Arany János költői és emberi világának megmutatása, amelyben a családi, a politikai és a történelmi tragédiák egymásba fonódnak. A hosszú életű költőnek lehetősége van megélni a forradalmi lelkesedést és idővel a rezignált cinizmust. Hosszú az út a nagyszalontai tanítóságtól a Tudományos Akadémia elnökének posztjáig és ebben a hosszú életben, sokat lehetett fájni, szenvedni, kompromisszumokat kötni és az élet vége felé visszanézve leltárt készíteni. Mi érte meg és mi nem?
Arany János balladáiból összeállított este alkalom egy invenciózus, minden ízében mai előadásra, amelyben egyaránt szerephez jutnak a színészek, a táncosok, a rockzene, az animáció, a kép, a látvány és a számítógépes technika. A versek ismerős sorai már-már slágerek ez az alap, erre épít az alkotók fantáziája és arra, hogy Arany János bár betöltötte a 200. életévét nem szűnt meg látni minket és írni rólunk.
A Magyar Színház minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a 200 éves kortárs költő mondanivalóját megértetni a mai nézőkkel. Nem riadunk vissza semmitől. Se képtől, se zajtól, se szoftvertől. – Arany imádná!

 

Közreműködik:

Hámori Ildikó

KOVÁCS ZSUZSANNA

PATAKI SZILVIA

ÁGOSTON PÉTER

GÉMES ANTOS

SZATMÁRI ATTILA

SZŰCS SÁNDOR

A Pesti Magyar Színiakadémia növendékei

 

A(z) Magyar Színház, valamint Lengyel Ferenc előadása

Bemutató időpontja:

2018. január 12., Magyar Színház

Stáblista:

Hozzászólások