Színház

A kölyök

előadás, 2008.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Lipics Zsolt a pécsi színházi élet emblematikus alakja lett az évek során, hisz a Pécsi Nemzeti Színház produkciói mellett immár negyedik szezonban láthatja alakításait a Pécsi Szabadtéri Játékok valamelyik színpadán is a nagyérdemű közönség. Ebben az esztendőben, ahogy fogalmaz, pályájának különösen fontos állomásához érkezett, Charlie Chaplint kell megformálnia. "Egy közismert, világhírű személy "bőrébe bújni" egyrészt igen rizikós, másrészt pedig hálás, egyszóval pikáns feladat. Hiszen már azzal is örömet okozhatunk, sikert arathatunk, hogy megmutatjuk, megelevenítjük azt a sokak által kedvelt művészt, aki kacagtatás közben sok tragikus sorsot, esendő személyt ábrázolt filmjeiben. Ám megvan annak a veszélye is, hogy számon kérik rajtunk, rajtam az ő egyedi zsenijét. Ezért, nagyon fontosnak tartom, hogy itt egy magyar, igen jól megírt musicalt lát a közönség, melynek témájául Chaplin A kölyök című filmjét vették alapul a szerzők. Chaplin természetesen az ismert külsővel, a rá jellemző rekvizitumokkal fog megjelenni, de remélem azért kicsit más lesz, mert ő a miénk, az én Chaplinem. Az pedig hab a tortán, hogy ismét zenés darabban játszhatok. Nagyon szeretek táncolni, énekelni. Szóval a szerep kihívás a javából. Bízom benne, hogy olyan előadás születik, melyet a közönség szeretni fog, és hosszú sikerszéria előtt áll."

Bemutató időpontja: 2008. július 11., Pécsi Szabadtéri Játékok - Káptalan utcai Szabadtéri Színpad

A(z) Pécsi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2008. október 17., Pécsi Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
szabo.geo 2009 júl. 01. - 00:08:29 10/10 Előzmény e.x.i.m.ó
Kiváló darab!
Lipics (ebben is) nagyot alakított. Nagyon hiteles a színészek mozgása, gesztusaikkal, mimikájukkal visszaadják a némafilmek fénykorát. Ehhez jón még a díszlet. Minden elismerésem.
e.x.i.m.ó 2009 febr. 28. - 15:35:21
nagyon tetszett ez a darab és a táncosok is nagyon jóól táncolnak:)