Színház

A legyező

komédia, 1 felvonás, 80 perc, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ez az előadás a fantázia szüleménye, az eredeti darabhoz való bármilyen hasonlóság a véletlen műve.

A nyolc alkotó ember kiválva a színházi struktúrából Komédi franc ez? néven 1990 nyarán Szentendrén mutatkozott be először. 1991 nyarán Goldoni-előadásukkal nemcsak korszakalkotó színházat hoztak létre, hanem útjára indítottak egy új nyári játszóhelyet is - az Óbudai Társaskör kertjét-, mely azóta is számos sikeres előadást jegyez. A húsz évvel ezelôtti csapat újra összeáll, hogy napjainkhoz igazítva ismét eljátsszák nagy sikerű előadásukat régi és új közönségüknek.

"Ezen a nyáron pedig a nyolc "Mi" hajkurássza a legyezőt Óbudán. Miért olyan fontos ez a legyező, amiről már nem is tudni, hogy ki adta először és melyik hölgynek? Nem is különösebb érték. Pár száz forintért megvásárolható. Miért érzi mégis mindenki úgy, hogy az élete függ attól, hogy hozzájut-e? Vihar egy vödör vízben. Fontosnak hitt semmiségekért nyargalászunk unos-untalan. Belelovalljuk magunkat, kitesszük a lelkünket, megsértődünk, üvöltözünk. És közben eliszkol az élet. Ezen aztán van mit nevetni, ha mindezt meg is mutatják nekünk." - Bóta Gábor

2010 nyara
"Ezen a nyáron pedig a nyolc "Mi" hajkurássza a legyezőt Óbudán." Igen, a húsz évvel ezelőtti csapat újra összeáll, hogy napjainkhoz igazítva ismét eljátsszák nagy sikerű előadásukat régi és új közönségüknek. A nyolc alkotó ember kiválva a színházi struktúrából KOMÉDI FRANC EZ? néven 1990 nyarán Szentendrén mutatkozott be először. 1991 nyarán Goldoni-előadásukkal nemcsak korszakalkotó színházat hoztak létre, hanem útjára indítottak egy új nyári játszóhelyet is - az Óbudai Társaskör kertjét -, mely azóta számos sikeres előadást jegyez.

1993 - Weingarten: Nyár, rendező: Mészáros Károly
1994 - Dürenmatt: A vak, rendező: Mészáros Károly
1994 - Goldoni: Kávéház, rendező: KOMÉDI FRANC EZ?
1996 - Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este, rendező: Balázs Péter
1999 - Fráter Zoltán: Szindbád kertje, rendező: Máté Gábor
2005 - Molnár Ferenc: Delila, rendező: Balázs Péter
2008 - D. L. Coburn: Kopogós römi, rendező: Csiszár Imre

Évszámok, szerzők, címek... De a Társaskör nyári színházi közönsége és én is - mint az előadások létrejöttének részese - pontosan tudjuk, milyen varázslatos és felejthetetlen estéket, színészi alakításokat, rendezői munkákat rejt ez a felsorolás.
Kíváncsian várom a régi-új előadást, melyhez kívánok mindenkinek felhőtlen szórakozást, mint húsz évvel ezelőtt! - Harsányi Mária

A(z) Óbudai Társaskör előadása

Stáblista:

Hozzászólások