Színház

A magyar Faust

tragikomédia, 2 felvonás, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A színjáték címlapján az erdélyi irodalom fenegyerekeként elhíresült fiatal szerző Jókai Mórt idézi:
"Ne csak a németek dicsekedjenek vele, hogy volt nekik olyan hatalmas emberük, mint dr. Faust, akit életében tenyerén hordozott, halála után pedig pokolra vitt az ördög, ami elég szép kitüntetés: más szegény ember a saját lábán jár oda. Nekünk is volt ilyen kitünő emberünk, akinek hírét ma is emlegeti minden ember Debrecenben: doktor Hatvani István."
Bár a Faust-monda nyomai Magyarországon már a XVI. századtól felbukkannak a parasztság szájhagyományában, a "magyar Faust" elnevezés Hatvani István debreceni professzor nevéhez kötődik.
A XVIII. században élt Hatvani amellett, hogy teológiát és orvostant tanult Bázelben, majd Leidenben, kiemelkedő matematikai és fizikai ismeretekkel rendelkezett. A tehetséges fiatal tudósnak professzori állást kínált fel több külföldi egyetem is, ő mégis a Debreceni Református Kollégium matematikai, fizikai és vegytani tanszékét választotta. A kísérleti oktatás egyik legjelentősebb hazai úttörője harminchét évig volt a neves debreceni intézmény tanára. Bemutatott kísérletei az újdonság erejével hatottak - sokan bűvészt is láttak benne - és legendás hírnevet szereztek neki. Személye körül már röviddel halála után bűbájos tudományáról és az ördöggel kötött szerződéséről szóló anekdoták és ironikus történetek keringtek.
Orbán János Dénes művében Hatvani professzor Kelet-Közép-Európa nagy tudású és sajátosan magyar stílű Faustjaként megköti ugyan az alkut Mefisztóval, de a lelkét nem adja el; "belévesztünk az emberi tudatba" - mondja Lucifer a darab végén.
A nyakas magyar Faust és Mefisztó szellemi birkózása pokolfajzatok és angyalok, boszorkányok, szellemek, garabonciások és cívispolgárok közt játszódik a mennyben és a pokolban, Bázelben és Pozsonyban, de főleg Debrecenben, 1749-ben és 1786-ban.

Debreceni polgárasszonyok, Szép Helénák
Deák Emőke, Kuczmog Klaudia, Törő Ildikó, Nagy Kíra, Pintér Timea
Debreceni polgárok
Kun Tibor, Udvarhelyi Péter, Kerékgyártó Csaba, Bene Koppány
A Református Kollégium diákjai
Kulcs Dávid, Tar Dániel, Oláh Béla, Varga Ádám, Váradi Gergő, Seprényi Ádám, Gáll Levente, Mercs Máté, Baditz Dávid, Tisza Lajos
Szellemek kara
A Csokonai Színház Énekkara
Angyalok kara
a Vox Iuventutis Gyermekkar 20 fős kórusa
Karnagy: Pallagi Etelka
Zenészek
Dargó Gergely, Áchim Tibor, Albert Szilárd, Bárándi András

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. október 2., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

Hatvani István
Mefisztó
Mária (Hatvani szerelme)
Zöld Ász
Első garabonciás (Búbocska/Tessedik Sámuel)
Második garabonciás (Flóra/Naszályi)
Harmadik garabonciás (Jobbffy/Fazekas Mihály)
Nátha (pokolfajzat)
Rüh (pokolfajzat)
Kankó (pokolfajzat)
Bernoulli professzor
Örzse (fogadósné / Bartháné)
Csatári István
Bóta deák (Balffy/Pokolfajzat)
Debreceni polgár (Mária férje/Az Ember)
Gergőke ((Mária kisfia))
Debreceni polgárasszony (Szép Heléna/ Pokolfajzat)
Játékmester
Debreceni polgár (Arkangyal)

Alkotók

Hozzászólások