Színház

A manó

előadás, 2019.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy félresiklott nyaralás története - álmokkal és szenvedélyekkel, haraggal és kibéküléssel, egymás után ürülő vodkás és földre zuhanó lekváros üvegekkel, holdas tavakkal és végtelen erdőkkel. Van egy kissé furcsa képletű család: egy hajdani sikerein rágódó professzor veszedelmesen vonzó feleségével, különcködően romantikus lányával, kékharisnya anyjával, és egy jobb sorsra hivatott, épp az ő nimbusza és hitvese után sóvárgó agglegény nagybácsival. Aztán ott vannak még az állandó szomszédok, barátok és vetélytársak, szeretők és üzletfelek; mindezen érzelmi, szellemi, anyagi és testi forrongás gyújtópontjában pedig maga a Manó, Mihail Lvovics Hruscsov, az orvos, aki olykor nevetséges elszántsággal küzd a természet, az élővilág – vagyis az ember - megmentéséért, s közben szinte észre sem veszi, hogy egymás után bolondítja magába az unatkozó hölgyeket…
Szenvedélyes és mulatságos komédia a mindnyájunkban ott élő manóról, aki nem engedi, hogy olyanná tegyük az életünket, amilyenné tehetnénk; és ha már mindent szétziláltunk magunkban és magunk körül, a szép és jó utáni örök vágyakozással büntet. Az emberi gyarlóságok iránti őszinte empátiával megírt játékot Tasnádi Csaba rendezi.

Bemutató időpontja:

2019. április 12.,

Stáblista:

Szereplők

Szerebrjakov, Alekszandr Valgyimirovics professzor
Jelena Andrejevna, a felesége
Szofja Alekszandrovna Szonya, lánya az első házasságából
Vojnyickaja, Marija Vasziljevna, az anyósa
Vojnyickij, Jegor Petrovics, a sógora
Zsoltuhin, Leonyid Sztyepanovics
Julja Sztyepanovna, a huga
Orlovszkij, Ivan Ivanovics
Fjodor Ivanovics, a fia
Hruscsov, Mihail Lvovics
Gyagyin, Ilja Iljics

Alkotók

Hozzászólások