Színház

A padlás

előadás, magyar, 2008.

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

1988 óta játssza a Vígszínház A padlás c. mesemusicalt Presser Gábor csodálatos dalaival. A Rádiós, Süni és társaik szívmelengető, megindító története már eddig is rengeteg gyereknek (és felnőttnek) nyújtott felejthetetlen élményt. Négy eltévedt, elveszett, eltávozott mesehős keresi az "örökre szépek" csillagát, azt a "távoli tájat, hol az elveszett játékok életre kelnek". Remélik, hogy a Rádiós, a maga amatőr eszközeivel, összekötetésben áll a csillagokkal, és segít nekik eljutni oda, vagy üzenni a Révésznek, hogy jöhet értük, s "utána repülünk". Természetesen itt is, még ezen a Padláson is vannak akik nem segítenek szívesen, sőt, inkább akadályozzák a boldogulást. Itt van például Témüller a házból, aki azt hiszi, hogy csakis "övé a pálya".
A kecskeméti előadás alkotói a Kecskemétfilm KFT. meseszerető munkatársaival összefogva, együttesen alakítják ki az előadás képi világát, animációs technikáját. Rádiós szerepére Puskás Pétert, a Megasztárból megismert énekest nyerte meg a színház. Süniként Simon Boglárkát láthatja a közönség, aki a Társulat című sorozatban tűnt fel.

A(z) Kecskeméti Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások

offtopic
Gabriella54 2009 febr. 01. - 21:59:01 Előzmény Vékes_Martin
Szia!
Bocs, hogy ismeretlenül, de megvan a Padlás cd-je és dvd-je is (az eredeti, Vígszínház-beli szereposztással), ha még érdekel!
Budavári Gabriella
marteeka 2009 febr. 01. - 12:48:28 Előzmény Gabriella54
Tegnap este sikerült végre megnéznünk.
Én nem tudom Petit Kaszás Attilával összehasonlítani, mert nem volt szerencsém vele látni, leszámítva a youtube-os videokat, de ott ugye nem olyan, mint élõben. Sõt, arra sem emlékszem, hogy kivel láttam egyáltalán, annyira kicsi voltam akkor még :)

Peti teljesen rendben volt, az énekhangjáról ezt eddig is tudtuk, de színészként is abszolút megállta a helyét, határozottan tetszett. Egyedül a klasszikus Fényév távolságban éreztem néha soknak, talán mert azt sokat hallottam Attilától is, és õ másképp énekli, Peti néha oda tette a hangsúlyt, az erõt, ahol azt Attila már-már elcsukló hangon énekelte. De ettõl függetlenül jó volt.

Nekem tetszettek a jelmezek, kicsit modernebb fényt kapott a darab és talán jobban ültek a poénok is, mint a régi felvételeken.

Szumma szummárum, jó volt a darab, jók voltak az alakítások, beleértve a kellemes csalódást Petire vonatkozólag. A rajongója egyelõre még nem leszek, de ebben a szerepben szerintem adta, amit kellett, se többet, se kevesebbet.
Miss. ßrigike 2008 dec. 07. - 14:25:42
Én kecskeméti vagyok, így nem volt nehéz jegyet szereznem... és kijelenthetem, hogy megérte. Pozitívan csalódtam Puskás Petiben is, nem hittem volna, hogy a színészi része is menne neki, de néhol elég jó volt. Az tény, hogy Kaszás Attila után fel volt téve a léc, és bár jobb úgyse lett, de megnézhetõ és újra gyereknek érzi magát az ember a darab után. Kölyök szerepében, Wégner Judit nagyon nagyot alakított, talán az egyik legjobbat. Bár a koreográfia tényleg nem a legbonyolultabb és nem a legfantasztikusabb, de ehhez a darabhoz ennyi pont elég és le a kalappal... nagyon jó.. aki tud jöjjön el és nézze meg.
10/10
Vékes_Martin 2008 dec. 06. - 20:32:16 10/10
Mi éppen ma mentünk egy barátommal Szegedrõl, hogy láthassuk a darabot és szerintem nagyon jó volt! Ha valaki megtudná mondani, hogyan tudnám megszerezni a számokat az nagyon jó lenne, de ha az egész darab meg lenne, az lenne a legjobb.
vino-et-veritas 2008 nov. 30. - 18:12:10
Nemrég láttam és volt szerencsém az "eredeti" Kaszás-féle elõadást is megnézni.
Valóban Puskás nem Kaszás, de a hangja néha bizony nagyon emlékeztetett rá.
A fiatal generáció jó volt, de az idõsebbek már nemigen. Pál különösen nem tetszett, mackósan mozgott, modoros volt némi selypességgel párosítva. Sirkó sem nagyon kápráztatott el, bár az õ szerepe eleve sem annyira hálás...
cowr 2008 nov. 09. - 21:28:36
Én láttam a premiert. Nekem tetszett, csak a tánckoreográfia volt picit béna.
marteeka 2008 nov. 01. - 11:19:59
Na akkor valami Karácsony környéki elõadásra lecsapok.
Kíváncsi vagyok rá nagyon.
Gabriella54 2008 nov. 01. - 11:09:04
Elvileg jövõ héten már kezdik árusítani a decemberi jegyeket is :) Hajrá, mindent bele!!!
marteeka 2008 nov. 01. - 11:06:35
Én is kívácsi vagyok, hogy egyáltalán mikor tudom megnézni, már egy szál jegy sincs a novemberi elõadásokra...
Én úgy vagyok vele, az 56-ban csak nyúlfarknyi dala volt, abból nehéz ítélkezni. Viszont a Madáchban játszik címszerepet, tessék, most itt is fõszerepet, valamit csak tudhat... Errõl viszont szeretnék megbizonyosodni magam is :)
Gabriella54 2008 nov. 01. - 11:00:56
Kíváncsi vagyok a véleményedre! A Vígben három Rádival is láttam, de Peti már az 56 csepp vérben sem volt túl meggyõzõ :(
marteeka 2008 nov. 01. - 10:57:35 Előzmény Gabriella54
Na, ennek viszont most én örülök. Kecskemét itt a "szomszédban" és meg tudom nézni végre fõszerepben, hogy sikerüljön leküzdeni a sok borzasztó negatív elõítéletemet vele szemben :)
Gabriella54 2008 nov. 01. - 01:11:13
Egy ilyen Rádi után Puskás Peti? Kész röhej (már bocsánat!)
Gabriella54 2008 okt. 30. - 13:50:20
Ez most komoly? Puskás Péter, mint Rádi? Ezt nem hiszem el! Kinek volt ez az óriási ötlete? Ekkora fiaskót!
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás