Színház

A Pál utcai fiúk

zenés játék, 2019., 10 éves kortól

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Molnár Ferenc azonos című regénye alapján.

„A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára. Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Szóval ezen a helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában. Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek.”
Molnár Ferenc

Molnár nemzetközileg is elismert regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, és minden formájában sikert aratott. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született. Geszti Péter megkereste Dés Lászlót és Grecsó Krisztiánt. A szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is. Az ősbemutatóra Radnóti Zsuzsa és Horváth Csaba közreműködésével a Vígszínházban került sor 2016-ban Marton László rendezésében, ahol egyébként annak idején Molnár Ferenc háziszerzőként működött. A zenei felvételből nagysikerű CD-t készítettek. A darabot azóta is telt házzal játsszák, valamint több vidéki színház is műsorára tűzte.

A klasszikus mű erejét, közvetlenségét növeli a mai nyelvezet, a modern zenei világ. A rockkoncertek, futballrangadók eksztázisához mérhető hangulat olyan érzéseket, fogalmakat tesz átélhetővé, kézzelfoghatóvá, mint összetartozás, árulás, áldozathozatal, győzelem, vereség.

Ellenállhatatlanul sodor a történet, a lüktető, fülbemászó zene, a ritmusra fegyelmezetten, egyszerre mozduló, egymásnak feszülő, elszánt fiúk csapata. Óriási a tét, a nézőtér szinte felrobban, és egy pillanatra mindenki olyan komolyan veheti az élet fontos dolgait, mint ahogyan csakis gyermekként tette.

A színpadi változat kialakításában részt vett: Marton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva.

Pál utcaiak és Vörösingesek:
Ajtai Tamás, Asszú Ábel, Gáll Levente, Gemza Csongor, Holló Patrik Albert, Jeges Patrik, Juhász Gergely, Kereki Kristóf, Kovács László, Lehel Vilmos, Nagy Gergő, Reskó Dávid, Ruttner Benjámin, Szanka Levente, Tóth Kristóf, Zubor Boldizsár

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2019. szeptember 27., Csokonai Színház

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
Banoleras2 2020 jan. 01. - 10:54:36 10/10
Remek, kiérlelt produkció, a fiatal színészek játékát a teljes összhang jellemzi, ami a közönség minden korosztályát megérintette, a végén szíven ütötte. Volt szerencsém a szilveszteri előadást megnézni, aminek a végén a közönség állva tapsolt. 10/10
10/10
HOGY 2020 jan. 01. - 10:39:41 10/10
Nagyszerű csapat, lelkes közönség!