Színház

A rosszul őrzött lány

balett, 2 felvonás, magyar, 2010.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Ősbalett - mondhatnánk, hiszen egyike a legrégebbi, ma is játszott történeteknek. A nagy francia forradalom előestéjén mutatta be Bordeaux-ban Jean Dauberval együttese. Azóta számos színpadra állítást megért, zenei anyaga többször kicserélődött, míg 1960-ban Frederick Ashton elkészítette a maga változatát.
Más szempontból is fontos A rosszul őrzött lány. A balettek zöme ugyanis valamilyen drámai eseményt dolgoz fel, ezúttal viszont egy vidám balettel találkozhat a néző. Nem is akármilyennel! A tanyasi udvarház szérűjén tyúkok és kakas kapirgálnak, de van benne élő póniló is, amely mindig nagy sikert arat a gyerekek körében. A történet karaktereit tekintve egy sor igen rokonszenves figurával találkozhatunk. Hiszen ki ne szorítana Lise-nek, hogy anyja tiltása ellenére hozzámehessen a szegény Colas-hoz? Még a másik kérő, az együgyű, habókos Alain is aranyos figura. Simone anyó, a tehetős özvegy megformálója pedig mindig lubickolhat jutalomjátékkal felérő szerepében. Ashton koreográfiájában az igényes táncolnivaló mellé megkapjuk a karakterekből és a helyzetkomikumból eredő humor minden poénját.
A mű színpadra álmodója Frederick Ashton (1904-1988), akinek a neve összeforrott az angol balett első negyven évével. Ő volt az a koreográfus, aki a legendás Anna Pavlovát látva határozta el, hogy táncolni fog. Ezernyi akadályon küzdötte át magát, hogy elérje célját. Az 1930-as évektől kezdve a kibontakozó angol táncélet meghatározó figurájává vált, s a Royal Ballet igazgatójaként vonult vissza több tucat mű megalkotása után. Műveiben a tánc mellett a szépségé, a muzikalitásé, a humoré a főszerep. A sötét témák, a társadalmi problémák kevéssé foglalkoztatták. Balettjei ennek ellenére vagy talán éppen ezért népszerűek még ma is. Darabjai az angol balett tradíció gerincét alkotják. Van köztük pimasz karikatúra (Façade), szimfonikus balett (Symponic Variations), alkalmi kettős (Thais), cselekményes egyfelvonásos (Marguerite és Armand) és több felvonásos mesebalett is (Hamupipőke).
A hazai közönség először 1971-ben találkozhatott A rosszul őrzött lánnyal, amikor az egykori "keleti blokk országai" közül elsőként az Operaház balettegyüttese tűzhette műsorára e két felvonásos "nyugati" darabot. Ez a balett volt tehát a nyitány a társulat repertoárjának nemzetközivé válása során. Így a kelet és nyugat ismét találkozott, ugyanis Ashtonnak éppen az emigráns orosz balerina, Tamara Karszavina adta a sugallatot, hogy feltámassza ezt a kedves balettet. Azóta megszakításokkal ugyan, de A rosszul őrzött lány a hazai nézők kedvencévé vált. Kitörölhetetlen emléket hagyott Fülöp Viktor Simone anyója vagy Orosz Adél vagy Kun Zsuzsa muzikális Lise alakítása, vagy a közelmúltból Kováts Tibor szeretnivaló Alain figurája illetve Szakály György Simonéja, hogy csak találomra említsünk néhány nevet. Az Erkel Színház bezárása óta, jó néhány éve nélkülözi a hazai közönség ezt a balettet, ezért is jelentős, hogy most visszakapjuk. Kétség sem fér hozzá, hogy a szezonban ismét szívükbe zárják a nézők! - Gara Márk

A(z) Magyar Nemzeti Balett előadása

Bemutató időpontja:

2010. november 27., Magyar Nemzeti Balett

Stáblista:

Hozzászólások

pocok5 2012 jan. 25. - 10:31:39
Fantasztikus balett, remek táncosokkal, színészi játékkal, koreográfiával. A díszlet és a jelmez is kiváló. *****
10/10
Bertie Wooster 2011 jan. 23. - 16:24:38 10/10
Fantasztikusan jó a koreográfia. A szereplõk nem csak kiváló táncosok, hanem a mimikájuk is jó. Nagyon látványos elõadás.