Színház

"A szomszédnéni odaát van"

stand-up comedy, magyar, 2012.

Értékelés:

11 szavazatból
Szerinted?

Az embert évezredek óta foglalkoztatja a nagy kérdés, hogy mi van odaát, és attól függően, hogy kit kérdezett meg, a következő válaszokat kapta: igazság, örök élet és semmi. Már úgy tűnt, hogy be kell érnie ezekkel a válaszokkal, amikor négy humorista elhatározta, hogy személyesen járnak utána a rejtélynek, és átlépnek a falon. Odaát hangoskodó embriókat, titokzatos bűnszövetkezetet, földönkívüli inváziót, rosszindulatú pincéreket, őszinte fogorvosokat, szadista cirkuszigazgatókat és magát a Szomszédnénit találták. Találtak még mindent átható pörköltszagot is, de ennek a színpadi prezentációja rengeteg problémát vetett fel, ezért ettől eltekintettek. Egy őrült humorest arról, hogy mi van a falakon túl. (Az előadás kizárólag 3D-ben tekinthető meg.)

A Szomszédnéni odaát van szürreális élménynek ígérkezik. Bizonyos tekintetben az is. Egy bolondos, humoros, abszurd utazás, ami meglepő módon még el is gondolkodtat. Az élet nagy kérdései és a hétköznapok apró bosszúságai egy darabban? Nos, igen. Két óra nevetés, majd napokig tartó agyalás, ami manapság ritka kincs, pedig valami ilyesmiért járnak az emberek kabaréba, színházba. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs tehetségéhez eddig sem fért kétség, de most a Mikroszínpadon is bizonyítanak. Ebben persze segítségük is akadt: Janklovics Péter és Vida Péter.

A Szomszédnéni odaát van remekül eltalált, jól kidolgozott darab, ami valódi szórakozást ígér. Nem politizál, nem kesereg, inkább kedves mosollyal az arcán tekint a hétköznapok furcsaságaira. Mint egy bölcs, aki naivnak mutatja magát, nevettet, de közben elgondolkodtat. Még csak nem is keresi az igazságot, de segít, hogy mindenki magában megtalálja azt, ha akarja. Ugyanakkor semmit nem erőltet. Megmutat, és ezzel szórakoztat, aztán mindenki eldönti, hogy a felvetések csak ebben a két órában érdeklik, vagy tovább is.

A(z) Dumaszínház előadása

Stáblista:

Hozzászólások