Színház

Ágens - Anyalét – a düh és megnyugvás pillanatai az anyaságban

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

a kezdetektől, addig, amiben vagy – gyakorlati útmutatóval - ANYÁKNAK, LEENDŐ ANYÁKNAK, NAGYMAMÁKNAK ÉS APÁKNAK

A mai napig rendkívül keresett Kurtizánképző – szerelmi okosítás hölgyeknek és érdeklődő uraknak, interaktív színházi terápia, az Úr-kurzus, a Szerelmi mesterképző diákoknak után ez év tavaszán mutatta be Ágens az Anyalét – a düh és megnyugvás pillanatai az anyaságban című előadását Bikalon. A szintén a Zina, a kurtizán szerepszemélyiségből kiinduló stand up comedy igazi felszabadító, lelki effektussal bír, erről számoltak be az eddig részt vevők. A ’mit nem mondanak el anyáink és a már szült barátnőink az anyaságról…’ kérdéskört, kifejezetten, ajánljuk.

„Kiderült, hogy rengeteg még nem kibeszélt eleme van a terhességnek, a szülésnek, a kisbabával való ismerkedésnek, a nő és anyalét őrületének. A szülés utáni szexnek, a férfi és a női lét megtartásának. A szerelemnek, a barátságnak, a gyermekkel történő együttlétezésnek. Persze, mindent felnagyítottunk és visszaforgattunk magunkra….„
/Kurtizánképző Zina/

A hangsúly a nem kibeszélt elemeken van, hogy humorral, megértéssel és szeretettel tudjuk szemlélni a velünk történteket, és a még majdan bekövetkező életeseményeket.

És a legjobb, tényleg a legjobb, anyának lenni!

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások