Színház

Aki elindult

előadás, 2 felvonás, magyar, 2010.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Az AKI ELINDULT című kétfelvonásossal a pantomim műfaja húszéves itthoni hallgatás után egy eddig teljesen ismeretlen, újszerű formában támadt fel. A ma emberéhez szól, látványra, érzésekre, hangulatokra épít, és persze sok apró történésre. Egy felvonásnyi gondolat, líra és dráma; egy felvonásnyi rekeszizomtorna - hat csodálatos minidarab, amely felső tagozatos kortól mindenkihez szól, mindenkit megérint, mindenkit szórakoztat. Egyfajta "best of" összeállítás, amely visszatekint, ugyanakkor előre is mutat: a New Generation Pantomim Formáció tízéves jubileuma a Mimage Pantomim Színház létrejöttét is ünnepli. Mert lábra tudott állni végre a gyermek, mert elindultak az új generáció tagjai.

"Líra, dráma és sok humor, amely a mozdulatok és gesztusok nyelvén megszólalva először átértelmezi, majd újra helyére teszi életünk megszokott részleteit: tárgya-kat, embereket. (Megkérdőjelezni, átértelmezni könnyű, újra egészet is alkotni az igazi feladat!) (...) Az előadás kitüntetett pilla-natai azok, amikor az író, ren-dező, művészeti vezető Karsai Veronika maga is a színpadon van. Társulata olyan előadást hozott létre, amely meggyőzi a nézőt arról, hogy a pantomim ma Magyarországon nem azt je-lenti, hogy egy feketébe öltözött, fehér arcú figura ügyesen tapo­gatja a nem létező falat, hanem a XXI. század emberéhez beszélő színház."
(Szám Kati, Képmás)

A(z) Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér előadása

Stáblista:

Hozzászólások

jkrizsma 2010 nov. 15. - 08:46:14
Még nem láttam pantomimet, de biztos, hogy ki tudják fejezni az emberi élet teljességét...