Színház

Alarme

előadás, 1 felvonás, 55 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

I. Erzsébet királynő és Stuart Mária skót királynő levelezése alapján.

Az Attisz Színház – Athén, Görögország előadása. 

Az Alarme egy trilógia első része, amelyet az Amor és az Encore (Ráadás) című előadások követnek. A darab egy meghatározó és végzetes történelmi konfliktust tár fel: I. Erzsébet királynő és Stuart Mária, skót királynő küzdelmét a trónért, amely Stuart Mária lefejezésével végződött. Az Alarme a két nő viszályát "hivatalos" levelezésük töredékei alapján fedi fel. Kapcsolatukat a szerelem, a gyűlölet, az erőszak és a hatalom iránti vágy táplálja, amiért bármilyen messze képesek elmenni. Mellettük egy harmadik személy, egy narrátor is helyet követel a színpadon egy elszegényedett civil személyében, aki figyeli, illetve szarkasztikus megjegyzéseivel kíséri a két királynő gyötrelmeit és küzdelmét.

A két királynő, Stuart Mária és Erzsébet királynő szembenállása egyben a feminin és a maszkulin elemek konfliktusának dimenzióit hordozza. Az erotika győzedelmeskedik benne. Valójában ez a viszály hevesebb és elhamarkodottabb, mint a férfi és nő csatája, hiszen ebben az esetben a nő az, aki aktiválja saját, férfias elemeit és a szélsőséges agresszivitást. Ennek következtében könyörtelenné válik. A végletes agresszivitás szélsőséges erotikát sugall, hiszen az erotika az agresszivitás egyik arca.

Az egybeolvadás folytonos vágya áll a két nő végzetes összetűzése mögött. Egyszerre vonzónak és félelmetesnek találják ezt az egyesülést, amely egyben individualitásuk felszámolását is jelenti. Tehát harcban állnak egymással. Az erőszakhoz fordulnak, hogy megvédjék önmagukat, valamint biztosítékot találjanak az egyesülés vágya ellen. Állandó küzdelmük és vetélkedésük ugyanakkor abszolút szeretetre utal, amely jobban megfélemlíti őket, mint a gyűlölet és az erőszak. Ez a végsőkig ki nem mondott dinamizmus a totális rombolásba hajtja őket.

Az Alarme című előadást Athénban mutatták be 2010-ben. Három évadon keresztül játszották az Attis Színházban, majd nemzetközi fesztiválokon turnézott. A közönség nagyra értékelte, és a kritikusok is dicsérően nyilatkoztak róla – különösen Michael Billington, a The Guardian neves és nagyigényű kritikusa.

Rendező: Theodórosz Terzopulosz

Színészek: Sophia Hill, Anastasios Dimas, Aglaia Pappa

Díszlettervező: Theodoros Terzopoulos
Jelmeztervező: Loukia
Zeneszerző: Panagiotis Velianitis

Görög nyelven magyar és angol felirattal. 

Hozzászólások