Színház

Állampolgári ismeretek

előadás, 2013., 16 - 99 éves kor között

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Mark Ravenhill 2004-ben íródott, 2005-ben újraírt darabját, a Citizenshipet a londoni Nemzeti Színház felkérésére írta, annak is National Theatre Connections elnevezésű programsorozata keretében.
Ravenhill darabja alcímmegjelölése szerint "színdarab fiatal színészek számára". A darab főhőse Tom, egy érettségi előtt álló fiú, az ő egzisztenciális, teleologikus és - a felszínen elsősorban - szexuális identitáskeresésének története. A mű feltárja Tom kapcsolatrendszerét kortársaihoz és saját magához, elsősorban nem a kimondás által, hanem jellemző szituációkból kibontakoztatva mutatja be belső vívódásait, kérdéseit, érzeteinek folyamatos változását.
A Citizenship nyelve köznapi utcanyelv, enyhe argó. Nyúlfarknyi, sokszor hiányos mondatokból gazdálkodik, mégis metszően pontos replikákból épül a szöveg, amely megmutatja egyben a hivatalos, iskola tanár-diák fogalmazásmód abszurditását, a - többek között - az állampolgári ismeretek órákon oktatott nyitottság, odafigyelés, tudatosság eszméinek fonákoldalát, papírízűségét. Ebben a tekintetben a darab kérlelhetetlen szatíra - miközben nem más, mint éles szemmel megírt, jól fölépített, korrekt látlelet. A főszereplő így beszél tanárával: "Tényleg szeretnék már találkozni valakivel, aki meleg. Megkérdezném tőle, milyen is az". "Ismered a házirendet: elfogadjuk a másságot. Ha bántanak, jelented. Minden rendben? Minden rendben" - válaszol a tanár.
A főszereplőn kívül a teljes osztályközösség is aktív részese a cselekménynek. Viszonyrendszereik reflektálnak a kamaszok fojtogató szorongásaira éppúgy, mint a társadalmilag is jelentős problémákra.
A szövegkönyv fiatalokról szól. Az előadásban már nem tinédzser, de fiatal színészek játsszák a középiskolás szerepeket: a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem végzős, és negyedéves hallgatói.
Ravenhill darabja nem tár elénk nagy tragédiákat, csupán egy a felszín alatt megnyomorodó életről, látszólag egészséges, belül mégis mind jobban őrlődő fiatal fiú lépten-nyomon megaláztatásáról beszél. A darab pontos, kiábrándító látlelet unokáinkról, gyerekeinkről, végső soron pedig: rólunk.
Az előadás a szerző engedélyével, a magyarországi jogtulajdonos Creativ Média Színházi Ügynökség közvetítésével jön létre.

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások

balázs87 2013 nov. 30. - 11:45:29
Mikor fogják játszani még? Nem tudok értesítõt hozzá adni mint a filmekhez:(
(Az elõzõ komment meg nagyon elszomorító, hogy valaki azért ír, hogy fikázhasson, szerintem fikázni otthon 4 fal között kell, nem építõ jellegû.)
10/10
FElepHánt 2013 aug. 19. - 17:03:33 10/10
FeHér ElepHánt Kulturális AjánlóPortál www.toptipp.hu
ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Tengely Gábor Manna Zsámbéki Színház
Tudjuk, hogy nem egy Aranybulla, de hogy ennyi otromba hülyeség következik az alaptörvénybõl, hát azt lidérces álmainkban sem gondoltuk volna. A Boronkay Soma dramaturgiai segédletével hazai iszonyokra alakított szöveg röpdolgozati tanári kérdésekben hágja meg a bonírt abszurditás csúcsait, nyerítve röhögünk, pedig sírni kéne.
A ravenhilli gimnazisták közösségének nyílt és rejtett kapcsolati hálózata, Tengely Gábor kimunkált koncepciójában rajzolódik fel, barátságok, szerelmek, vágyak, gyûlöletek. Alá-fölé rendeltségek kuszasága, egyértelmû és ambivalens szituációk végletei.
A középpontban Ivanics Tamás identitását keresõ kamasza, a padtárslánnyal szimpatizál, de haverja, a képre, szövegre fantáziáló onán-bajnok, a naturális erejû Fige Attila is csigázza félénk libidóját. A darab és a rendezés mesterien egyensúlyoz a jó ízlés és a tabudöngetés veszélyes mezsgyéin, gegbe, humorba ágyazza a meredek fordulatokat. A mobil-fotóin fütykösét több szögben is mutogatót három a kislány lesi, fejtartással híven követve a legkedvezõbb látószöget.
Hitelesen megoldott a tanár-diák jelenet, a fiú masszírozását, a harsányság helyett végre arányos eszközökkel remeklõ Pál András elõször csodálkozva, majd hálásan pillogva tûri, avagy élvezi inkább. A hátsó padban gunnyasztó izomagyúak, kissé eltúlzott naturalitással
alázzák a homokosnak csúfoltakat, Mohácsi Norbert férfiasan célratörõ udvarlásban is jeleskedik, Viktor Balázs, dermesztõ hungarista turulos-trikóját meghazudtolva, versekkel is képes hódítani, igazi macsófiókaként azért õ sem becsüli sokra a lányokat. Lukad a
fül, törik az orr, folyik a vér, rettenetes, ahogy a többiek szenvtelenül figyelik a brutális játszadozásokat.
Az összetett szerep minden mozzanatát kibontó, nagyszerû Ivanics Tamás a felnõtt partnerrel, Bercsényi Péter-rel kialakuló viszonyt is érzékletesen ábrázolja. Kár, hogy csak a hímnemûek problémái, konfliktusai kerülnek elénk, igaz, az is éppen elég, hogy a túlsúlyos, frusztrált Anna, koton híján, egyetlen kósza aktustól teherbe esik. A drámai erejû Spiegl Anna lézerpontos gesztusokkal hozza extrém figuráját, diadalmas anya-monológjában végül lenyûgözõ elégtételt vesz sérelmeiért.
Tengely Gábor jól használja az üvegfal mögötti háttér és a „falakból kikandikáló” alakok adta lehetõségeket, értelmezése, tempója kiváló, az elõadás fokozódó feszültségben ér el a záró-kórus feloldást jelentõ kedves harmóniájáig. A feminim erotika áhított elemzése helyett a lányokba gyönyörködünk. A rágózó, örökösen nevetgélõ Kerkay Rita a
helyén van, az elsõ padban babázó kettõs pedig, szerepen túlmutató dimenziókat képes megjeleníteni. Virgonc vihogó, megnyerõen tud gyûlölni, a barátnõ érettségi bukását vijjogó kárörömmel telefonálja meg anyunak: Gergely Rozália úgy sistereg, kedvünk támad egy merész tûzpróbához… Krajcsi Nikolett schilei szépsége, magába roskadt tekintete elfojtott traumákat takar, nyúlánkan feszülõ mozgása sejtelmes titkokat álcáz, üvöltés a csöndje, gyengédségében tigriskarmok meredeznek. Olyan jelenség, amely delejesen vonzó, fénykörének kisugárzása legkisebb gesztusát is emlékezetessé teszi.
Felnõtteknek megdöbbentõ, a korosztálynak életfontosságú produkció, látni kell mindenkinek, aki azt hiszi, hogy tud valamit az ifjúságról. Reméljük, hosszú ideig elérhetõ siker lesz az alternatív játszóhelyeken! 2013