Színház

Amália

előadás, magyar, 2009., 4 - 99 éves kor között

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

"Szeretek néha délután teázni
Pöttyös bögrékbe titkot gyűjteni
Színes záporban tök jó bőrig ázni
Vadkörteszörpöt jéggel hűteni
Jó az álmokba vendégségbe járni
Kifundálni egy új virág nevét
De legjobb mégis vendégekre várni
Gyertek el, és én mondok egy mesét."

A Mesebolt Bábszínház Amália című új bemutatója Boldizsár Ildikó meséire épül. Az Amália álmai, A Fekete Világkerülő Ember meséi és a Boszorkányos mesék című kötetek főhőse, Amália, a szomorú boszorkány titkokkal teli, szeretni való mesehős. Az írónő - számtalan meseesztétikával, mesekutatással foglalkozó mű szerzője - a klasszikus formákból kiindulva és azokat továbbgondolva igazi modern hősnővel gazdagította a gyermekirodalmat.

Amália boszorkány, ám varázserejét csak jóra akarja használni. Egy kis kunyhóban él az erdő szélén, gyógynövényeket gyűjt, állatokat etet, beszélget a pöttyös bögréivel, az esővel, a növényekkel. Minden egyes fűszál, minden bogár, minden madárfióka jó ismerőse, mégis szomorú. És olykor akaratán kívül megbabonázza az arra tévedő hercegeket, lovagokat, vándorlegényeket. Mindannyian ott akarnak maradni a kunyhóban, miközben valahol messze hiába várnak rájuk a szabadulást remélő királykisasszonyok. Az útjukról első szóra letérő, céljukat felejtő hősök idővel pöttyös bögrék lesznek a szomorú boszorkány kredencén. Ám egy napon megérkezik a Királyfi, akiről Amália mindig is álmodott: fehér paripa helyett gyalog jön, oldalán nem csillog színarany kard, és nem akar a kunyhóban maradni. Semmiféle bűbáj, semmilyen varázslat nem fog rajta, makacsul keresi az aranyszőke királylányt, akiért elindult. Amália hiába próbálja maga mellett tartani, hiába mesél neki, a Királyfi tovább megy, hogy "boldogan éljen, amíg meg nem hal". Boldizsár Ildikó azonban nem itt fejezi be a történetet. A Királyfi nyomára akadó Amália eljut a mesebeli kastélyba, meglátja a mesebeli királylányt. Ám a kastély csupa hideg ragyogás, a királylány szépséges, de élettelen porcelánfigura, a Királyfi pedig boldogtalan. Amália elhatározza, hogy segít rajta: fákat, virágokat ültet a kopár kertbe, madarakkal, állatokkal népesíti be a tájat. Saját lelkét, saját szépségét ülteti el a Királyfi kertjébe, és mire végez, haja megőszül, háta meghajlik. Hiába emlékszik a Királyfi Amáliára, a boszorkányra, hiába álmodik vele minden éjjel, megszépült kertjében csak egy vénségesen vén anyókát talál, akinek sikerült kiszínezni a világot és megnevettetni a királylányt. A mese törvénye szerint a Királyfinak a Királylánnyal kell maradnia (s boldogan élnek, amíg?) Amália pedig visszatér erdőszéli kunyhójába. Nincs többé szüksége varázslatra, hiszen már tudja a dolgát: tele van a világ kopár kerttel, mosolytalan arccal. Amália pedig ültet, palántáz, neveket ad az új virágoknak és mesél, mesél, mesél - bárkinek, aki betér hozzá egy bögre teára.
Amália történetének szépsége és nehézsége is a klasszikus mesei helyzetek, szereplők kifordításában, másképp láttatásában rejlik. Ebben a mesében senki sem fekete-fehér, a figurák hús-vér, hétköznapi alakok jó-és rossz tulajdonságokkal, helyes és helytelen döntésekkel. Amália apró varázslatai - egy virágszirom kibomlása, egy csalogány éneke, egy macska dorombolása, vagy az eső idején a tó vizében táncoló karikák - valójában a természet létező csodái, a boszorkány csak felfedi, megmutatja, és névvel ruházza fel őket. Ám ez a természettel együtt lélegző, annak minden csodáját ismerő boszorkány idegenül, ügyetlenül mozog a mai világban.

Díjak:
2009 - Az V. Gyermekszínházi Szemle diplomája és a Szemle fődíja, valamint Üveghegy-díj

A(z) Mesebolt Bábszínház előadása

Bemutató időpontja:

2009. február 8., Mesebolt Bábszínház

Stáblista:

Hozzászólások