Színház

Angelica nővér

opera, olasz, 2015.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Angelica nővér
Egyfelvonásos opera olasz nyelven, magyar feliratta

Angelica nővér: Létay Kiss Gabriella
A hercegnő: Komlósi Ildikó
A főnöknő: Dobi - Kiss Veronika
A tanító nővér: Farkasréti Mária
A szigorú nővér: Kovács Annamária
Genovéva nővér: Molnár Ágnes
Betegápoló nővér: Vörös Szilvia
Kéregető nővér 1: Bazsinka Zsuzsanna
Kéregető nővér 2: Markovics Erika
Első novícia: Zavaros Eszter
Második novícia: Haris Nadin

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Stáblista:

Hozzászólások

Edmond Dantes 2015 dec. 15. - 10:47:20
A Triptichon -melynek a fent jelzett Angelica nõvér a középsõ darabja, A köpeny után és a Gianni Schicchi elõtt- minapi premierje az Erkel Színházban õszinte és úgyszólván teljes siker: Anger Ferenc és Zöldy Z Gergely a színpad és a színpadi játék megálmodóiként, Kesselyák Gergely a zenei megvalósításban. Létay Kiss Gabriella az este legnagyobb (és jogos!) énekes diadalát aratta.

Hosszabban:

Az operá(k)ról:
Így egyben most láttam elõször a Triptichont, Angelicát még soha. Szûz füllel-kézzel azt hallom-írom, hogy bármennyire jónak tûnt Puccini ötlete: három korszak, három világ, három hangulat...a végeredmény: hosszadalmas és heterogén. Teszem azt, pl. a Parasztbecsület és a Bajazzók jobban megférnek egymással mint ez a trió. Továbbá: A köpeny és az Angelica cselekménye úgy feléig-kétharmadáig, mi tagadás, kábé zéró, életképek, hangulatzenék, foszlányok. Szépek, de drámaiatlanok. A köpeny mindamellett elragadó, nagy zene, koncentrált Puccini. Schicchi? Nem a vígopera az igazi világom, Figarónál kezdõdik, ér a csúcsra és végzõdik nálam ez a mûfaj. A Schicchi együttesei, ifjú szerelmespárja, bariton címszerepe és más egyebei néha a Falstaffra emlékeztetnek. (Amúgy nem baj, csak mondom.)

A produkcióról:
A fenti szerteszét ágazó, cseppet sem koherens, hogy ne mondjam, öszvér operacsokrot valamiféle egységbe fésülni -ha egyáltalán szükséges!- alig lehetséges. Erre tett mégis kísérletet Anger Ferenc és Zöldy Z Gergely s (mint Angelica a fináléban) láss és láttunk csodát: a kísérlet sikerült. Nem akarnak õk mindenáron 1 darab háromfelvonásos operát láttatni, csupán a színpadkép "csontváza" fûzi némiképp össze a három mûvet no meg a Santa Maria felírat: hajónév + a zárda "cégére", végül, elkerülendõ a szentségtörést, elegánsan -bizonyára nem véletlenül!- leverve a Schicchi elején az "M" betût: marad szójátéknak "Santa aria". A köpeny színpadképe nem zsúfolt, inkább tömény mint a benne lezajló dráma. Az Angelica nõvér egyik nagy színpadi pillanata, nagy ötlete a leereszkedõ rács: mint a parlatórium kötelezõ kelléke s mint borzongató jele a hercegnõ = a külvilág és az apáca = a zárdavilág közti átjárhatatlanságnak. A Schicchi bõvérû komédiázásába meg igazán minden belefér, de szó szerint: Gherardino játékmacijától kezdve egészen az orbitális méretû nagy-mackóig. A rendezõ ki is használta a bõvérû komédiázásra kínálkozó történés fordulatait, de nem éreztem sehol semmit soknak. Ennyi kellett, se több, se kevesebb.

A zenei megvalósításról:
Kesselyák Gergely egy kész Angelicát és Schicchit és egy (számomra) csaknem kész Köpenyt varázsolt elénk. A Schicchi bonyolult, sokrétû együtteseit bizonyára sokat próbálták, de készséggel igazolom: eredményesen. Semmilyen hibát nem hallottam az Angelica nõvérben, Köpenyünk varázslatos dallamfoszlányai, villódzásai pedig még tisztábbak lehetnek a késõbbiekben...de hiszen a Szajna maga, miként József Attila Dunája: zavaros, ám a karmester keze majd a mostaninál is tisztábbá teszi.

Ahogy fent már írtam és aki ott volt, tanúsíthatja: Létay Kiss Gabriella volt-lett az este elsõ számú hõsnõje. A legkevésbé ismert darabban aratta õ a legnagyobb sikert, a legkevésbé ismert darab kap(hat)ta az õ jóvoltából a legnagyobb tapsot, nõvértársai, megannyi derék apáca pedig jól szolgáltak körülötte. Létay hangja szárnyalón, biztos magasságokkal szólt át a vastagon hangszerelt zenekaron, a lírai szakaszokban õszinte és esendõ volt, igazi szenvedõ Puccini áldozat-hõsnõ. Komlósi Ildikó fagyos hercegnõ/nagynéni-leheletét a távolból is érezni lehetett, hangilag-színészileg egyaránt a helyén volt, ahogy ezt tõle el is várjuk. Nem zavart kortalan jelmeze és a nagy duett alatti retikülös/rúzsos pepecselése is passzolt a szerep adta kínos-keserves helyzethez.
A köpenyben Sümegi Eszter és Fekete Attila nagyjából-egészében hozták a tõlük elvárt azaz élvonalbeli formát. Megértettem Fekete szinte folyamatos forte dinamikáját: fáradt és dühös, vágyakozó és féltékeny, igen: féltékeny õ is, egyszerû rakodómunkás, aki új életet kezdene. Finom(kodó) hangi megoldások itt hiteltelenek lennének. És megértettem Sümegi Eszter visszafogott, lefojtott alakítását is: szenvedését nem, ám szenvedélyességét folytonosan palástolni kényszerülõ, házasságtörõ asszony, aki vágyik az új életre, de -mint távoli rokona, Nedda (Bajazzók)- retteg a leleplezõdéstõl és annak következményeitõl. Kálmándi Mihály megbetegedése miatt fiatal és számomra eddig ismeretlen bariton, Szemerédy Károly énekelte Michele szólamát, benne Puccini egyetlen igazán jelentõs bariton áriájával. A hang szép, egészséges, a mélyebb fekvésû részeknél olykor nem jön át a kellõ erõvel, összességében ígéretes tehetség. Fiatalos külseje, délceg megjelenése azonban elgondolkodtatott: tényleg õ lenne az az öregedõ és megunt férj, akivel Giorgetta nem bírja, nem akarja a közös létet?
Átkötve a Schicchire: vajon milyen lenne az ottani címszereplõ, Kálmán Péter Marcel-Michele szerepében? Kora, külseje, hangereje egyaránt ebbe az irányba mutat! Schicchiként jól teljesített, komédiázása nem csúszott át bohóckodásba. Sáfár Orsolya frissen, üdén, de szerencsére nem édeskésen énekelte a Triptichon fõ slágerét, darabbéli párja, Balczó Péter hangja számomra inkább egy jövõbeli karaktertenor-fachot sejtet. Wiedemann Bernadett Zita anyó szerepében jobban tetszett, Szarka nénit nem érzem az õ világának.

Az erkély proszcéniumpáholyban ülõ fõigazgató ezúttal jogos elégedettséggel tekinthetett a hatalmas szereplõgárdára, amely a tapsrendre teljes létszámban megjelent a színpadon.
9/10
ambrosius 2015 dec. 14. - 10:37:47 9/10
A három Puccini egyfelvonásos különbözõ, de nagyon emberi kérdésekrõl szól: szerelemféltésbõl fakadó gyilkosságról, leányanyai megalázottságról és az elvesztett gyermek miatti gyászról, öngyilkosságról, valamint a „juss” felett marakodó rokonság átverésének mókájáról.
Dráma és komédia egyetlen esten. Zöldy Z. Gergely látványos színpadképe statikus alapegységben variál az aktuális darabhoz illõ képeket. Számomra a zárda „parlatórium”-ának rácsa és a vígopera halottjának hatalmas ágyában fekvõ hatalmas mackó ötlete tetszett a legjobban. Anger Ferenc rendezése ki is használta az azzal való játék számos, olykor pikáns lehetõségét is.
Kesselyák Gergely karmester szépen és értõen dirigálta a drámai, lírai vagy éppen komédiázó részeit a mûveknek, kihozva zenekarának képességét, teljesítményét a hosszú premieren.
A közönség viharos tetszésébõl Létay Kiss Gabriella (Angelica nõvér) és Kálmán Péter (Gianni Schicchi) kapott a legtöbbet, de a teljes szereplõ, alkotó gárdát felvonultató záró tabló is megérdemelte a zajos sikert.