Színház

Angyalok Amerikában

színmű, magyar, 2012.

Értékelés:

38 szavazatból
Szerinted?

A Nemzeti Színház különleges estét kínál nézőinek a kortárs amerikai szerző, Tony Kushner műveinek bemutatásával, mert az Angyalok Amerikában tulajdonképpen két teljes estés színdarab, melyet a világon első alkalommal egy előadásba összevonva játszhatunk el a szerző engedélyével, Szálinger Balázs fiatal költő új fordításában.
Az első rész, a Közeleg az ezredforduló, 1993-ban elnyerte a legjobb drámának járó Pulitzer-díjat. A darab "az amerikai nemzet állapotát" vizsgálja: azokat a faji, vallási, politikai és társadalmi kérdéseket, amelyekkel az országnak szembe kellett néznie a Reagan-elnökség idején, amikor az AIDS járványként terjedt. A darab szereplői igyekeznek értelmet találni egy Isten által látszólag elhagyott világban. Egyesek tagadnak, elutasítanak és elbuknak, de az erősebbek megmenekülnek, és megnyugvást lelnek a mások iránti könyörületességben és elkötelezettségben. A második rész, a Tony-díjas Peresztrojka a történet folytatása.
A két színdarab olyan drámai egységet alkot, amelyet joggal díjaztak a mai Egyesült Államok ábrázolásáért, ahogyan azt a kegyetlen valóság és a csodás fantázia keverékeként mutatja be, annak tragikus és komikus oldalaival, a benne rejlő aljassággal és könyörületességgel. Angyalok és valós történelmi alakok, kitalált szereplők és szellemek együtt jelennek meg a színpadon és vonják kétségbe a valóságosról alkotott elképzeléseinket.
A demokrácia megértése, földolgozása és annak válsága társadalmunk újólag jelentkező problémája, melyre e darab is keresi a lehetséges megoldásokat. A Vígszínház átalakítása idején a sátorban mutatta be Rudolf Péter nagy hírű rendezésében a mű első részét. A Nemzeti Színházban most Andrei Serban román származású, Amerikában élő rendező állítja színpadra az Angyalok Amerikában-t.

A(z) Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2012. szeptember 28., Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Roy Cohn (Orrin)
Joe (Eszkimó, Mormon apa)
Harper (Martin Heller)
Prior Walter
Hannah (Rabbi, Alekszij Antedilluvjanovics Prelapszarjanov, Henry, Ethel Rosenberg)
Belize (Mr. Kamu, Caleb)
Angyal (Hajléktalan nő, Emily, Mormon anya)

Hozzászólások

8/10
Edmond Dantes 2013 márc. 11. - 21:47:48 8/10 Előzmény surviver
:o)
8/10
surviver 2013 márc. 11. - 09:19:31 8/10 Előzmény Edmond Dantes
Nagyon jól megfogalmazta az elõttem szóló.

Jó darab, de többet vártam tõle, nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

A díszletek óriásiak, Szabó-Kimmel remekelt.
8/10
Edmond Dantes 2012 okt. 01. - 14:19:52 8/10
Fizikailag-szellemileg egyaránt fárasztó, komoly kirándulás nézõnek, közremûködõknek-alkotóknak egyaránt az egy szünettel 3 és 3/4 órás órás produkció: szinte lehetetlen ezt a sûrû és kilóra is bonyolult anyagot - ami valójában két anyag - végig koncentráltan követni. Néhány húzást tán meg lehetett volna kockáztatni. Számos 20-25 évvel ezelõtti történés, esemény stb. mára túlhaladott lett, másfelõl meg sok minden nagyon is aktuális (maradt), ahogy az természetes egy irodalmi alkotás esetén, csak itt azért feltûnõbb, mert a "20-25 évvel ezelõtt" még túl közel van. A közismert hasonlattal: nincs unalmasabb a tegnapi újságnál...de a tegnapelõtti már megint érdekessé válhat. Ez a darab szerintem még a "tegnapi újság"-kategória, nem elvitatva egyetemes és kortól független üzeneteit sem...és persze itthoni áthallásokban sincs hiány, egyik-másik erõs hangsúllyal is jelenik meg. A témaválasztás ismét bátor, ismét egy kísérlet a különös, az egyedi, a más felõl közelíteni az egyetemes, az általános felé, avagy egy csepp vízben a tenger...
Alföldivel az élen - aki az egyik "félre"-kiszólással mintha búcsúzna?? - néhány pazar alakítás és a nyolc szerepló példás csapatjátéka a rengeteg színváltozásos jelenetben, amihez persze a mindent tudó színpadtechnika is kellett. A rendezés (Andrei Serban) nekem "sok": nagyon színes, nagyon szagos, nagyon-nagyon harsány, szájbarágós, túlpörgõs. Intimebb térben (pl. Gobbi Hilda Színpad) a kevesebb is több lehetett volna, persze a nagyszínpad technikai csodái nélkül, s mint már említettem, némi húzással. 10/8
10/10
katona73 2012 okt. 01. - 11:13:51 10/10
Gyomron üt! Mégis érezni kell, mert végre egy elõadás, ami eltalálja az érzékeny pontjaidat! Az érzékeny pontokat pedig stimulálni kell! Sikerült! Nézd meg!