Színház

Aska és a farkas

zenés mesejáték, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy kis bárány nagy álmáról szól ez a mese, amelynek magyarországi ősbemutatóját láthatja a közönség Békéscsabán. A kisebbeknek és nagyobbaknak is szórakoztató színdarabban Aska egy olyan kisbárány, aki bármire hajlandó kivéve, hogy a birka bandának - s benne anyjának - szót fogadjon. Sok kos kerül ettől sokkos állapotba, de a bárányok hallgatnak - egy darabig.

Aska azonban egykettőre a birkaiskolában találja magát, ahol a pályaválasztásnál természetesen csakis a balerina szakma jöhet számára szóba. Valahol itt kezd elfogyni a birkatürelem, és habár a birkabégetés sem hallatszik az égig, azért zajos perlekedés veszi kezdetét. Azt, hogy a farkas hogy (és mivel) kerül a képbe, már nem mondanánk el, mint ahogy a két vadásszal sem lövetnénk le a poént, de az biztos, hogy Ivo Andrić, Nobel-díjas szerb író meséjéből Zalán Tibor mókás és tanulságos mesejátékot írt, a darabban felhangzó zenék és a dalszövegek pedig sziporkázóan szellemesek. A Közép-Európai Színházi Szomszédolás hozadékaként a szerb mesét Hernyák György a vajdasági színjátszás doyenje rendezi, míg és színházunk társulata mellett két vendégművész, Gál Elvira (Aska) és Katkó Ferenc (a farkas) játssza a címszerepeket.

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. január 16., Békéscsabai Jókai Színház

Stáblista:

Hozzászólások