Színház

Az álomkommandó

dráma, magyar, 2013.

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Sütő András drámája az elmúlt évtizedek magyar irodalmának egyik legeredetibb, felelősségteli írása, mely egy nehéz történelmi helyzetben vall a színház szerepéről és a művészet erejéről, hivatásról és erkölcsről. Őszinte tisztasággal beszél a hatalommal való szembenállás lehetőségeiről.
Színházi próba zajlik a színpadon. A darab az auschwitzi Mengele-laboratóriumban játszódik, a Sonderkommandó lázadásának idején. A darabbeli színház igazgatója játssza Mengelét, a dráma írója és rendezője pedig Manót, a laboratóriumi szolgát, aki ikergyerekei életéért harcol, és az álmaikat meséli Mengelének, hogy kísérleteihez pszichológiai anyagot szolgáltasson, s így ne kelljen meghalniuk. Amikor kiderül, hogy a fiát mégis megölette Mengele, a gyilkossal is alkut kötő kisember egy pillanatra hőssé próbál válni, s pisztolyt fog Mengelére, de elsütni nem tudja.
A próbált darab belső színházi valósága egybefonódik a kor külső valóságával. A színpadon játszódó darab szerző-rendezőjének a fiát ugyanis államellenes összeesküvés miatt börtönbe akarják zárni. A fiú a színházban próbál elbújni a belügyesek elől, s az apja segítségét kéri, aki azt tanácsolja neki, hogy öltözzön be Sonderkommandósnak, de lebuknak. A próbát mégis folytatják, mert az előadást meg kell tartani, de folyamatos ellenőrzés és megfigyelés alatt kell tovább dolgozniuk...

"Talán nem önáltatás, hogy drámám időszerűsége nem múlt el létrejöttének történelmi idejével. Nem múlhatott el, mert a mindennapos jelenség - mint például az emberi szabadság lábbaltiprása - nem föltétlenül napi jelenség. Mi több: korszakok jönnek és mennek - a megaláztatás pedig marad, a sovén gyűlölet tartósan garázdálkodik. Meddig vajon? Az álomkommandó erre a kérdésre is választ keres kényszerű megalkuvások, véres lázadások, álmok és remények örök hullámzásában." Sütő András

A(z) Pesti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. október 26., Pesti Színház

Stáblista:

Szereplők

Hoffmann Juliusz Manó szerepében
Frank Aurél Dr. M. szerepében
Hoffmann Tamás Robi szerepében
Erika Krisztina szerepében
I. Belügyi Biztos
II. Belügyi Biztos
I. Sonderes
II. Sonderes
III. Sonderes
Súgónő

Alkotók

Hozzászólások

Edmond Dantes 2014 febr. 28. - 11:13:00
Ugye-ugye, tudunk mi szépen egyetérteni is?! Bárcsak inkább abban értenénk egyet h milyen JÓ volt ez az Álomkommandó...ha már pénzt, idõt, fáradságot nem kíméltünk, elmentünk, megnéztük. Illaberekrõl még érdekelne egy részletesebb vélemény is, az egysorosodat már láttam ott. De Illaberek többet érdemel :o)
7/10
hektor16 2014 febr. 28. - 08:27:04 7/10 Előzmény Edmond Dantes
Nem volt ez rossz!Csak nagyon borzalmas!
Edmond Dantes 2014 jan. 06. - 15:39:06
Megírása-bemutatása idején (1986/87, Gyula-Bp.) idõszerû, bátor tett lehetett. 2014-ben ez és így túlhaladott és kevés, illetve túl sok és nagyon kevés. Auschwitz és Mengele borzalmas volt, Ceausescu rendszere is, tudjuk. Tudjuk enélkül is. Ha már elõvették a darabot, elkelt volna valami rendezõi "csavar", mondjuk egy harmadik idõsík. N e m áthallásos-politizáló idõsík, csupán legalább annyi, hogy mondjuk a végén (akár a tapsrendhez) mai ruhákban jönnek ki a színészek, jelzésképpen: ez "színház-a-színházban-a-színházban". Helyette maradtak a hatásvadászó effektek: Händel fortisszimóban, folytonosan dörrenõ vasajtó és sûrû fegyverropogás, alig látható kivetítõs Auschwitz-jelenetek és más effélék, szépen, szép csúnyán, stilizáltan.