Színház

Az elveszett levél

színmű, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Sorin Militaru, elismert román rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy I. L. Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye. A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezi a történetet, a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutat rá. Így lesz Tipătescuból Paliczki, Trahanacheból Tarhonyai, a regáti kisvárosból pedig egy átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg. A román és magyar előadás egymásra felelget, egymás görbe tükreként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség (és nagyravágyás) általánosan jellemző, tehát valójában kultúrafüggetlen jelenségeire - nem utolsósorban pedig arra, hogy bármily kínos igyekezettel is próbáljuk elérni önző céljainkat, a játszma legvégén így is, úgy is a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.
Vajon Caragiale volt látnok, vagy a társadalom tart ugyanott, mint 130 évvel ezelőtt?

A(z) Szatmárnémeti Északi Színház - Harag György Társulat előadása

Stáblista:

Hozzászólások