Színház

Az én Shakespeare-em - Cserhalmi György

előadás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Színész, rendező, a Nemzet Színésze. Pályája első felében több vidéki színházban játszott. A Katona József Színház, majd az Új Színház alapító tagja. 2010-ben Székesfehérvárra, a Vörösmarty Színházba szerződött. Több mint kétszáz filmben játszott. A Színházi adattárban 14 Shakespeare-bemutatónál találjuk a nevét. Két ? a színházi legendáriumban máig élő ? Hamlet címszereplője. A Sándor János által rendezett produkcióban (Debrecen, 1976.) látványosan szakított az általa "lefúrt lábú színészetnek" nevezett játékstílussal. A második, a Bódy?Szikora páros rendezte győri előadás (1981.). Ő játszotta a Katona József Színház Székely Gábor rendezte Coriolanusának címszerepét.

"Shakespeare furcsa szerző volt. Petőfi azt mondta róla, hogy ő a Teremtés fele. Én meg, mint színész eltáthatom a szám, és az jön belőle, amit megírt. Hazudós szerző. [?] Minden sorában ott érzem a nagy ravaszt. Tévedhetetlen életösztön mozgatta, és engem is megtanít, hogyan kell gondolkodni a világban." (Cs. Gy.)

Film: L. Olivier: Hamlet (1948)

A(z) Madách Színház előadása

Hozzászólások