Színház

Az ismeretlen kutatása - Improvizációs alkotóműhely

előadás, magyar, 2010.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az Ismeretlen Kutatása egy alkotóműhely, ahol közösen gondolkozhat alkotó, koreográfus, táncos, és a közönség arról, hogy mit is jelent az improvizáció a kortárs művészetben.
Adott félévben két koreográfus vesz részt a műhelymunkában. Feladatuk, hogy válasszanak egy témát, melyet az improvizáció segítségével szednek szét, boncolgatnak, majd kísérletezve gyúrnak össze újra, akár egy új darabbá.

Hadi Júlia/Tabbouch Linda/Latorczai Balázs/Arany Virág: Hallod, amit táncolok?
Hadi Juli és csapata turmixgépbe teszik a színpadon keletkező hangokat, mozdulatokat, reflexiókat. Hogy a gép mit dob ki még homályos, de gazdagodhatunk egy zenei, kortárs és szarkasztikus élménnyel.
A csapat a két hónap során olyan új formanyelvet keresett, melyben az előadók, mint egy zenekar lépnek fel. A munka során a testet és a mozgást tekintették hangszernek, amely vagy szólista, vagy kíséret, vagy atmoszféra. A kutatás során a szöveget is beemelték a mozgás mellé, így a végeredmény a koncert, gálaműsor és táncelőadás műfajai között billeg.

Anna Nowicka (PL/SLO)/Szenteleki Dóra: the truth is just a plain picture. said bob. (az igazság csak egy kép. mondta bob.)

"Ez a munka számomra az identitások körhintája, amely néha szinte végzetes sebességre gyorsul. Világok, karakterek, képek rétegei hámlanak le az átalakuló felületekről, de mi marad a lehántott rétegek nélkül az emberből?
Az identitás, az identitás hiánya, a szándék, hogy egyszerre mindenkivel azonosuljunk és senkihez se hasonlítsunk, a megjelenés folytonos újraalkotása és megkérdőjelezése jelentette a kiindulópontot a kutatásomban."

A(z) MU Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. április 20., MU Színház

Stáblista:

Hozzászólások