Színház

Az ismeretlen kutatása - Itt most érzékelek / Kékör

előadás, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Michaela Hargitay kurátori irányításával, Gál Eszter művészeti tanácsadásával a Műhely Alapítvány 2009 őszén folytatta az Ismeretlen Kutatása improvizációs alkotóműhelyét. A műhely célja, hogy táncosok, koreográfusok elmélyülten kutathassanak választott témájukban, melyhez segítségül hívhatnak egy másik művészeti ágban dolgozó alkotótársat. Az alkotók kész produkció létrehozásának kényszere nélkül mélyedhetnek el a témájukban, és szakmai beszélgetéseken, a közönség bevonásán keresztül folyamatosan kapnak visszajelzéseket munkájukról a két hónapon keresztül. A programmal azt is el szeretnénk érni, hogy mind a közönség, mind az alkotók közelebb kerüljenek az improvizációhoz.

Biczók Anna/Szili Kata: Itt most érzékelek
Megfigyeléseinket a tudat és a test viszonyára irányítjuk. Keressük azokat az állapotokat, ahol a tudat kontrollálja testet, illetve azokat, ahol a test vezeti a tudatot. Kontroll és engedés kérdésein keresztül keressük, hol az egyensúly. Hol az érzékelés egyensúlya?

Rózsavölgyi Zsuzsa/Terebessy Tóbiás: Kékör
Társadalmunkban az egyik legmegvetendőbb tulajdonság az agresszivitás. Sajnos kultúránk, vallásaink, neveltetésünk nem nyújtanak segítséget az agresszív erőink megfelelő használatához, inkább arra tanítanak minket, hogy nyomjuk el, raktározzuk el őket valahová, amit úgy hívunk, hogy tudatalatti. Azt tanítják nekünk, hogy agresszív erőinket ne engedjük ki onnan, míg élünk, mert az már erőszak, pedig az agresszivitásunk segít a fajfenntartásban, a bátorságban, és életenergiát ad.

A(z) MU Színház előadása

Stáblista:

Vélemény: