Színház

Az iszonyat balladája

balett, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Tegnap este, több hónapos készülődés után bemutatkozott Eck Imre balett-együttese. Az első képeknek döbbenetes hatása volt. Szokolay Sándor első akkordjai, a három Csukaszürke mozgása meghatározta az új magyar balett tartalmát, eszmeiségét, művészi színvonalát. Pillanatok alatt megteremtették a bemutató, de egyben a korszerű balett légkörét is. Eck Imre koreográfiája nem a látványt helyezte előtérbe, hanem a gondolati tartalmat. A mozdulatok elvontan, önmagukban is gyönyörködtetőek és szépek, de Eck Imre balettjét nem lehet csak így nézni, mert minden mozdulat jelent valamit. (...) Szokolay Sándor zenéjének a kifejező ereje volt a legcsodálatosabb. Néhány hegedűhanggal reményt, bensőséges pillanatokat tudott egy olyan színpadon teremteni, ahol kínzócölöp állt, máskor fokozódó ritmussal szinte hőt vont el az emberek idegszálai közül és megdermesztette a lelket. Rendkívüli harmóniával csatlakozott a zenéhez Eck Imre koreográfiája. A mozgással emberek belső tartalmát bontotta ki, de az egyénnel együtt egy korszakot is megmutatott. (...) A korszerű balett sikert aratott Pécsett." (Bertha Bulcsu)

A(z) Pécsi Balett előadása

Bemutató időpontja:

2010. április 16., Pécsi Balett

Stáblista:

Hozzászólások