Színház

Bábel tanoda

előadás, 2 felvonás, 120 perc, 2017., 14 - 16 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Kerekasztal és a Trainingspot Társulat közös alkotása.

Történetünk egy tanodában játszódik, melynek pedagógusai vállalják, hogy nehezen kezelhető peremre szorult gyerekekkel foglalkozzanak és eljuttassák őket az érettségiig. Kis létszámú osztályok speciális környezetben, a gyerekek igényeihez alakítva, melyben történetünk szerint két kísérő nélküli kiskorú menekült is tanul.

A fókuszban a tanári és emberi felelősség vállalás áll, melynek mezsgyéjében próbálják a pedagógusok a megfelelő döntéseket meghozni. A résztvevőkkel közösen alakítjuk ki, milyen is egy ideális tanulói környezet, mely arra jött létre, hogy minden módon segítse az érettségizni kívánó diákokat. Illetve arra keressük a válaszokat, hogy hogyan hatnak a döntéseink a jövőre, magunkra, egymásra nézve.

Korosztály: 8 - 10. osztályosok

A(z) Kerekasztal Színházi Nevelési Központ előadása

Stáblista:

Hozzászólások