Színház

Babó és Bigyó

előadás, magyar, 2010., 3 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Teleszterion csigaház, avagy házhoz megy a színház.
A gyermekek színházi nevelésében a kisebb térben zajló előadások fontosabbak, mint a látványprodukciók, hiszen az emberi test és az azon keresztül megnyilatkozó érzelmi reakciók csak közvetlenebb színházi formában mutatkoznak meg igazán. Az érzelmi intelligencia fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulhat a színház, ami az egyedüli művészeti forma, amely a fizikai testet teszi meg az emóciók elsődleges hordozójává.

Elkészíttettünk egy variálható elemrendszert, mely különböző méretű keretvázakból tevődik össze. Ezek tetszőleges térformában egymáshoz kapcsolhatók, az így összeállított mobil tér fedését pedig szintén variálható drapériarendszer biztosítja. Ezekből az elemekből tetszőleges méretben bárhol felállítható egy amolyan színházi "doboz", amely kb. 30-40 fő befogadására alkalmas színházi teret tud biztosítani. Az elemek könnyűszerkezetű vázrendszert alkotnak, az egész tér felépítése maximum 180 percet vesz igénybe, egy utánfutóval szállítható, és bárhol (tornateremben, vagy megfelelő időjárásviszonyok mellett akár szabadtéren is) felállítható. Ezen a rendszeren belül olyan előadások mutatkoznak be, melyek kevés eszközzel, mégis látványos színházi megoldásokkal dolgoznak, és ezzel maximális mértékben hozzájárulnak a stúdiószínházi forma népszerűsítéséhez, illetve az újonnan felnövő generáció színházesztétikai neveléséhez. Színházi terünket a partnerintézménnyel kötött megállapodás alapján "házhoz szállítjuk", és egy egész iskolai napot tölt el ott, változatos színházi/drámapedagógiai programokat kínálva az iskola tanulóinak. Ez azért fontos, mert az iskola mentesül a külön színházi út szervezésének nehézségei alól, a pedagógusok pedig saját szervezésű eseményként kezelve programjainkat lefedhetik a kötelező drámapedagógiai foglalkozások jelentős részét.

A(z) Teleszterion Színházi Műhely előadása

Stáblista:

Hozzászólások