Színház

Bacchanália

előadás, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Bozsik Yvette Bacchanáliájának központi mondandója, tartalma, szimbóluma a születés, a ygerekkor. Egy nagyon személyes élményt, az emberélet kezdetét az európai kultúra, szellemi és lelki életünk kezdeteihez kapcsolja. A mítoszhoz fordul, visszanyúl az emberiség gyerekkorába, a primitívbe, a misztikusba, hogy visszakeresse saját gyerekkorunkat. Az ember fiának születését, magára ébredését a "kétszer született"-nek nevezett fiú-isten, Dionüszosz szenvedéstörténetén (vadász és üldözési kor, újra megjelenés és diadal) keresztül mutatja be, ahogy felnő egy gyerek és "férfi isten" válik belőle. Ma is, most is. Szöveg nélkül, mozdulatok és képek összhangjából bolmanak ki a bennük és mögöttük rejlő életigazságok. A lélek mélyének képei. Lírai és groteszk keveredik a drámaival. Abszurd képek. Antik és modern egyszerre van jelen. Bozsik Yvette új művét Euripidész Bakkhánsnők című tragédiája ihlette, és azokat a pillanatokat ragadja meg, amelyeket a színpadon nem szoktak megjeleníteni, magát a bacchanáliát, a Dionüszosz-kultuszt, a színjátszás születésének pillanatait. Saját szemszögéből, egy mai alkotó szemszögéből, mintha csak egy lenne a sok-sok elbeszélés közül a mai modern mitológiánkban.

A(z) Bozsik Yvette Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2003. október 23., Bozsik Yvette Társulat

Stáblista:

Hozzászólások