Színház

Becket, vagy Isten becsülete

dráma, 2 felvonás, magyar, 2007.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Nem történelemkönyv illusztrációja Jean Anouilh drámája, bár valóságos történelmi személyek a szereplői. A történet a XII. századi Angliában játszódik, az erőskezű, excentrikus, tomboló természetű II. Henrik uralkodása idején, akit máig Anglia egyik legnagyobb uralkodójának tartanak. Ifjúkorától barátja és fegyvertársa Thomas Becket, a szellemes, művelt szász ifjú. Úgy látszik, hogy ők ketten kézben tudják tartani, egységesen felvirágoztatni Angliát. Becket meg is kap mindent: az ország kancellárja lesz, majd canterbury érsek. Ez utóbbi tisztséggel azonban nem kívánja szolgálni II. Henrik törekvéseit, amennyiben a király ki akarja terjeszteni az állam jogait az egyház fölé is. Becket Isten becsületét választja s így kihívja II. Henrik haragját. Száműzetésbe kényszerül Franciaországba. Miután a francia király közbenjárására visszatérhet hazájába, végképp veszélyes embernek bizonyul. A király tudtával meggyilkolják.
E történet kapcsán Anouilh feltárja a politika, a diplomácia sötét bugyrait, a különböző fajtájú törekvések összecsapásait. Az író ezt a művet 1959-ben írta, de ma talán érvényesebb, mint akkor. Becket és a király voltaképpen ugyanazért harcol, de az eszközök nagyon különböznek. A színmű alkalmat ad két kitűnő szerep megformálására és egy gazdag hangulatú, mindenkihez szóló előadásra.

A(z) Magyar Színház előadása

Bemutató időpontja:

2007. szeptember 28., Magyar Színház

Stáblista:

Szereplők

A király
Becket Tamás
Gilbert Folliot
Az oxfordi püspök
A yorki püspök
A kis barát
A bíboros
Az anyakirálynő
A fiatal királyné
Gwendoline
I. angol báró
II. angol báró
I. francia báró (I. inas)
II. francia báró (II. inas)
Arundel grófja (Szász parasztfiú)
Szász paraszt (I. testőr)
Az apród (II. testőr)
Az apát

Alkotók

Hozzászólások

10/10
0budapest 2011 jan. 15. - 21:44:45 10/10
Nagyon jó elõadás volt. Õze óriásit alakított. Szívesen megbézném mégegyszer