Színház

Billy világa

színmű, magyar, 2011.

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

A dráma egy számunkra fontos témával foglalkozik: hőse, Billy a siket fiú, keresi a helyét a családban és a világban, és megismeri a szerelmet is, ami talán segít neki az eligazodásban. A történet finom iróniával és humorral beszél egy kényes témáról: a fogyatékkal élők beilleszkedési kudarcairól, a másságról, a másság elfogadásáról, és arról az egyenlőtlen küzdelemről, amit sérült társaink vívnak nap mint nap. A Billy világa arra is figyelmeztet: nem biztos, hogy az a normális, egészséges, akit a társadalom egészségesnek fogad el. Mert lehet, hogy Billy mindannyiunknál jobban hall...
Az elfogadásról, az önmagát egészségesnek nevező társadalom hibáiról, az egyéni küzdésről és túlélésről szól ez a megható és egyben mélyen humánus, bölcs darab. A fiatal angol író-rendezőnő második darabját a híres londoni Royal Courtban mutatták be alig egy évvel ezelőtt. A magyarországi ősbemutató rendezője Szőcs Artur, frissdiplomás rendező.

A(z) Pesti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. december 22., Pesti Színház

Stáblista:

Hozzászólások

9/10
FElepHánt 2012 márc. 04. - 14:57:20 9/10
BILLY VILÁGA Szõcs Artur Pesti Színház
Vaknak lenni, némának, tolószékesnek, süketnek? Az utolsót választanák, Nina Raine da-rabja láttán azonban kételyeink támadnak. Elzártságba tompult, hierarchikusan belterjes közösség, retardált érzelmek, beszûkült perspektíva. Billyt szabad mûvész szülei egyenrangúnak nevelik, szájról olvas, nem is ismeri a jelelést, hogy ne kerüljön a társadalomtól elszigetelt csoportba. Hegedûs D. Géza hippis apukája és a hasisba bódult írónõ anya, Pap
Vera másik két gyermeke a jófej liberális engedékenység terheit nyögik, önállótlanok, kiábrándultak, képtelenek kudarcaikat túlélni. Péter Kata hang híján akar operaénekes lenni, Daniel, a fiú pedig szerelmi csalódásán, írói alkalmatlanságán gyötrõdik. Géczi Zoltán kívül-belül változva, árnyalt alakítással lep meg, finomságukban is hatásos eszközökkel állítva elénk a bizonytalan tépelõdés, a hallucináló depresszió kórképét.
Szõcs Artur a hátsó színpadon sikeres Period után, a nagyobb térben is magabiztosan vezényli a tempót, szépen kimunkált karaktereket épít, egyensúlyban tartja a kényes téma ambivalenciáit. Avatottan mozgatja szereplõit a babzsákos közegben, a kiélezett szituációk és a köznapi dialógusok egyaránt megfelelõ dinamikával szólnak. Lisztopád Krisztina díszlete és a világítási effektusok gyors váltásokat tesznek lehetõvé, õt dicsérik a jelmezek is,
különösen megragadó Bata Éva ruháinak metamorfózisa: a narancs és szürke síkok több lépcsõben alakulnak rázáródó rácsmintává. Alig ismerünk rá a nagyszerû színésznõre, visz-
szafogott indulatai csak egyszer törnek elementárisan elõ, a kemény, fegyelmezetten alkalmazkodó személyiség képét rajzolja fel, aki válaszútra kerül a két világ között, a drámai
erõ azonban így is ott izzik minden gesztusában. Elsõ nagyjelenetében egy költeményt jelel, a kezek varázsos táncává fordítva a szavakat. De ez csak illúzió: a siketek kommunikációjáben nincs feltételes mód, elõidejû múlt, hiányzik az áttételek asszociativitása, Agota Kristof-i tõmondatokban ketyeg a lét.
A hallást fokozatosan vesztõ lány az épek és a siketek határmezsgyéjén egyensúlyoz, még hall egy kicsit, szájról is olvas, a jelnyelvet is használja. Billyt is jelelni tanítja, ezzel a szerelmi kapcsolaton túl is eltávolítja a családtól, amit leginkább az öccséhez erõsen kötõdõ Daniel érez meg, minden módon meg is próbálja akadályozni a szerelmesek elköltözését.
Telekes Péter hihetetlenül összetett, színészpróbáló feladatot abszolvál. Furcsa orrhangon beszél , de még nagy kitörésében is tartani tudja, szélsõséges mimikával erõsített artikulációját. Kiégett nézése, késlekedõ reagálásai, téblábolása a csak látszólag barátságos otthoni közegben, ritka mosolya, keserû zokogása feledhetetlen. A Punk rock-ban nyújtott revelatív alakítás után, újabb fantasztikus teljesítménnyel rukkol ki, egyre inkább kiteljesítve extrém színpadi jelenlétét.
A záróképben békévé oldódnak az ellentétek, a családtagok jelelni tanulnak, "a csönd
foglyai" és az "épek" egymás felé fordulnak, hogy végre jobban értsék egymást. Nekünk is így kellene többnyelvûvé válni.