Színház

Bolha a fülbe

bohózat, magyar, 2012.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

"Nem először veszem elő Feydeau e remek bohózatát - Kijevben tizenhat évig volt műsoron, négy szereposztást ért meg a rendezésem. Nagy karneváli ünnep ez a darab, de most van még egy konkrét apropója annak, hogy ismét nekifutok a színrevitelének: úgy érzem, áttételesen, komikus fénytörésben beszélhetünk általa a helyünkről Európában, a világban. Természetesen bohózat marad, de lesz egy különös alapfelállás, ami miatt aktuális felhangot kap - sok különböző nemzetiség futkározása a nagy európai bordélyházban, ahol mi is elfoglaljuk a saját, szerény, mégis sorsfordító szerepünket.

Mondják, hogy Feydeau-ból nőtt ki Ionesco abszurdja. Valóban a darabban a figurák, a helyzetek olykor az őrület határán mozognak, és azok az erők, amelyek az embereket mozgatják, metafizikaivá tudnak nőni. Persze a célom az, hogy a nézők rengeteget kacagjanak, ahogy az ősbemutatón tették, ahol két embert kellett kórházba szállítani, mert előadás közben kiakadt az állkapcsuk. Ezt persze nem szeretném, de azt igen, hogy közösen oldódjunk fel a ráismerés gyógyító komikumában. Remek szereposztással ünnepi felütése lehet az évadnak ez az előadás." Vidnyánszky Attila

Georges Feydeau (1862-1921) francia vígjátékíró mindent tud, ami a nevettetéshez kell, eltévedt nadrágtartótól kezdve rossz kezekbe került levélen át a hasonmás okozta félreértésekig, s mindezt pörgő ritmusú szituációkba ágyazva élvezetes dialógusokkal. 1907-ben volt a magyar színpadokon leggyakrabban játszott művének, a Bolha a fülbe című darabjának párizsi ősbemutatója.

Az előadás cselekménye
Raymonde Chandebise (Szűcs Nelli) házasságtöréssel gyanúsítja férjét Victor-Emmanuelt (Trill Zsolt), aki egy biztosító társaság igazgatója. Csapdát állít neki, névtelen levélben randevúra hívja egy kétes hírű, brüsszeli szállodába, a "Tüzes kandúr"-ba, ahova - mint később kiderül - bejáratos a német családi orvos Filtz (Tóth László) és az olasz unokaöcs, Camillo (Mercs János) is. A levelet barátnőjével, Lucienne-nel (Ráckevei Anna) íratja meg, akinek kézírására ráismer férje, a spanyol Carlos Homenides de Histangua(Olt Tamás), és őrült féltékenységi rohamában revolverrel üldözi a vetélytársat. Victor- Emmanuel nem tud arról, hogy a "Tüzes kandúr" szobainasa, Poche (Trill Zsolt) az ő hasonmása, és minthogy rendezett polgári életet él, a levélre skót barátját McConnery-t (Mészáros Tibor) küldi oda, aki mellesleg halálosan szerelmes Raymonde-ba. E zűrös kis szállodában - ahová csak házaspárok járnak, "de nem együtt" - találkozgat a beszédhibás Camillo és Hildeke (Szalma Noémi), a holland szobalány, aki nem törődik bele sorsába, hogy mindörökre csak a cseh házi inas, Bohumil (Varga József) boldogtalan felesége legyen. A szálloda tulajdonosa, a belga Ferraillon (Garay-Nagy Tamás) és felesége Olympe (Oláh Zsuzsa) kiagyaltak egy alibit a rajtakapott szerelmespárok megmentésére részeges görög rokonuk, Iszakosz (Kóti Árpád) közreműködésével. Azonban hiba csúszik a gépezetbe, és elszabadul a pokol.

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2012. október 5., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

Victor-Emmanuel Chandebise (Poche)
Camillo Chandebise
Filtz doktor
Carlos Homenides de Histangua
Augustin Ferraillon
Raymonde Chandebise
Lucienne Homenides de Histangua
Olympe Ferrallion

Alkotók

Hozzászólások

3/10
abano 23 2014 jan. 07. - 06:41:03 3/10
Vizkereszt napján láttuk az elõadást, de a tetszészünket nem nyerte el.
Hogy miért, mert az eredeti Feydeau vigjáték sziporkázó szövege eltünt.
Mit kaptunk helyette: harsányságot, zavaró hangos zenét és mindent, ami
nem franciás. Nem tartottuk jó ötletnek a ""nemzetközi""szereplõket, a
kevesebb tõbb let volna!!
10/10
FElepHánt 2013 jan. 01. - 13:55:24 10/10
FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

BOLHA A FÜLBE Vidnyánszky Attila Debreceni Csokonai Színház

Láttuk anno Kaposváron, fut a Radnótiban, fokozott kíváncsisággal vártuk a Mester Kijev és Budapest utáni harmadik változatát. Szergej Maszlobojcsikov letisztult díszletében a szokott feydeau-i tempóban indul a komédia, de már az elsõ percekben feltûnõ a zene kiemelt fontossága. Mercs János, aki a borkõsavas szájpadlás adta humoron túl, elragadó alakformálással hozza pösze szerepét, Callas Carmenjének Habanérájára, Ráckevei Anna és a sziporkázó Szûcs Nelly társaságában, begyújtja az elsõ tánc-petárdát. Hamarosan ismétlõdik a koreográfikus bravúr, az ál-állszakállas skót Mészáros Tibor, az utóbbi hölgyet hódítja elementáris pas de deux-ben csúcsosodó, frappáns játékkal. Szerelmi levelezgetés, kedélyes félreértések után, a vérnõszõ de Histangua, Olt Tamás robban be a "Fel torreádor!" indulóra, pantallójának lángszínû hajtókája lebegve idézi az arénák bikavadító vörös posztóját, (jelmez: Balla Ildikó).

Vidnyánszky Attila szinte mondatról mondatra dolgozza ki a szituációkat, gesztusok és hangsúlyok fantáziadús alkalmazásával tartja folyamatos mozgásban a nevetõizmokat. Jellemzõ a megfontolt arányosság, a szerepek, szerepcserék egyensúlya, amely a szokottnál jelentõsebb mellékszerepeket eredményez. A középpontban vitathatatlanul a páratlan Trill Zsolt személyiségváltó figurája áll, de kiemelkedõen erõs Varga József komor-
nyikja, párban az energikus Szalma Noémi-vel.
A változatos nemzetiségû társaság, ukrán hölgyecskék, cseh személyzet, germán doktor és görög homlesz mellett Kristán Attila jenki bokszolója dzsoggol a piros sarokban, drámai találkozásokban ütközik meg a Buja Kandúr /?/ garniszállóban. Vége-hossza nincs a helyzetkomikum tobzódásának, a fantasztikus együttes csábos kánkánnal tetõzi a felvonást. De marad spiritusz a befejezõ részre is, a Szûcs Nelly-Trill Zsolt-Mészáros Tibor-Mercs János négyesfogat a pompás fináléig tartja fehérizzásban a viharzó humor hõfokát.
A pesti és debreceni két párhuzamos elõadás csak-csak elülteti fülünkbe a bolhát: micsoda gazdagság, hogy két ilyen nagyformátumú rendezõnk van, - és akkor a többi kiválóságról még nem is beszéltünk. Lehet,hogy a közélet megosztott, ám az igazi Mûvészet az bizony nagyon is Egy!