Színház

Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Vettek már részt olyan versenyen vagy állásinterjún, ahol a döntéshozatali szempontok
zavarosak voltak, és a tudás helyett a rokoni vagy érdekkapcsolatok, az uram-bátyám
viszonyok döntöttek? A fekete humorú előadás során senkit nem hagynak
bizonytalanságban: a nézők bepillanthatnak a kulisszák mögé, ahol a bizottság tagjai a
korrupció és a kirekesztés széles tárházát vonultatják fel. Az előadást az alkotók személyes
élményei inspirálták, hiszen ők is többször voltak már döntéshozó helyzetben, míg máskor
éppen nekik kellett számot adniuk a tudásukról.
A Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás egy improvizatív módon születő komédia,
egy hungarikumismereti vetélkedő, ahol maguk a nézők a versenyzők. Csak rajtuk múlik,
hogy mennyire vesznek részt a játékban: végignézik a politikai korrektség földbe döngölését,
vagy szerepbe bújnak, és az előbbre jutás reményében tovább építik azt a rendszert,
amelyben a hangzatos mondatok mögött cinizmus rejlik, és ahol a nemzeti értékek tartalom
nélküli felhasználása lehet a karrierépítés alapja.
Az előadások után minden nézőt szeretettel várnak az alkotók egy levezető beszélgetésre.

Az alkotókról:
Kelemen Kristóf dramaturg, rendező, a Radnóti Miklós Színház dramaturgja, az SZFE
Doktori Iskola doktorandusza.
Pálinkás Bence György kollaboratív művészeti és posztdramatikus színházi projektekben
valamint kísérleti tanórákon dolgozik. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány
kuratóriumának elnöke, a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktorjelöltje.
Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György Magyar akác című közös produkciója elnyerte a
szegedi THEALTER Fesztivál kritikusdíját, és az előadást beválogatták több nemzetközi
színházi fesztivál programjába is, így eljátszották Bázelben, Nyitrán, Lipcsében, Drezdában
és Chemnitzben.
Regényi Júlia filozófia szakon kezdte tanulmányait, majd nemzetközi kapcsolatok elemző
végzettséget szerzett. Fontosnak tartja, hogy a társadalmi jelenségekkel, illetve a politikai
folyamatokkal művészeti alkotások formájában is tudjunk és merjünk foglalkozni.
Tarr Judit szabadúszó színész, az E-Mancik Színházi Manufaktúra tagja.

A(z) MU Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások