Színház

Botrány az operában

bohózat, 150 perc, magyar, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szenzációs hír kelt izgalmat a vidéki kisváros csöndes hétköznapjaiban. A világhírű tenorista, Tito Merelli lesz a készülő Othello főszereplője. Mindenki izgatottan, szinte életük megváltójaként várja a "Magnifico" névre keresztelt tenort. A társulat igazgatója, Saunders hatalmas bevételre számít, az Operabarátok Körének elnöknője végtelen tiszteletét készül kifejezni a nagy művész előtt. De van, aki egy kis protekcióra vágyik csupán, más pedig reménytelen szerelmével készül a sztárt ostromolni. A tenorista azonban csak a szenzációként meghirdetett előadás napján, az utolsó pillanatban érkezik meg a városka színházába. Az operának lassan el kellene kezdődnie, de Merelli nagyon fáradt. És mivel felesége is épp most hagyta el, túl sok gyógyszert vesz be. Képtelen színpadra lépni. Már majdnem kitör a botrány, amikor az igazgató hirtelen őrült ötlettel áll elő. hogy végül happy enddel záruljon a darab. A Botrány az operában bejárta a világot, eddig 16 nyelvre fordították le, és 25 országban mutatták be. Londonban 1988-ban Andrew Lloyd Webber is színre vitte.

"A Botrány az operában "csak" egy bohózat. A színész feladata mégis ugyanaz, mintha valamely nagy klasszikus drámát játszaná: magával kell ragadnia, össze kell kovácsolnia a nézőtéren ülőket. Egy vígjátéki színésznek a tragédiai helyzeteket legalább olyan mélységben kell ismernie, mint a komikum forrásait. A humor mindig a tragikumból ered, az odavezető út pedig a realitás. Egy nevetséges helyzet mindig tragikus is. Ken Ludwig darabjában is iszonyú tragédiák, konfliktusok és félreértések vannak, amelyek a hétköznapi életben azok számára, akik megélik azokat, egyáltalán nem humorosak - sőt! Mivel azonban a néző kívülről, távolról tekint az eseményekre, azok mulatságossá válnak. És hát persze, hogy nevet a néző, hiszen nem vele, hanem másokkal történik meg a "baj"!
A tragédiában is van humor, és a humorban is van tragédia. Nincs is más dolga a rendezőnek, színésznek, "csak" a tragikomikus, a vígjátéki, a bohózati vagy a parodisztikus stíluselem arányát kell megtalálnia. És hogy mi kell ahhoz, hogy a közönség nevessen? Ismerni kell hozzá a humorosnak szánt helyzet színét is, hogy nevetetni lehessen a fonákjával."

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2008. július 4., Miskolci Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Max (Sanders titkára)
Maggie (Max barátnője)
Sanders (Maggie apja, a clevelandi operatársulat igazgatója)
Tito Merelli (világhírű tenor)
Maria (Tito felesége)
Diana (szoprán)
Julia (az Operabarátok Körének elnöke)

Hozzászólások

crazyforyou 2010 aug. 01. - 22:16:27
Egyszerûen fantasztikus volt,nagyon jó darab,végigröhögtük.És ezért mindenekelött a színészeké a dicsõség,és a rendezõé! Csak gratulálni lehet hozzá!