Színház

Cabaret

musical, 2017.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

1931, Berlin, Kit Kat Klub. Odakint már a nácik dáridóznak, idebenn, a klubban folyamatos „kabaré”: örök éjszaka és szabadság, szerelem és ártatlan bujaság… Itt találkozik a magányos, fiatal író és a Nő, az igazi.

 

A világhírű musical Christopher Isherwood Isten veled, Berlin című regényéből készült.
A színpadi adaptáció Joe Masteroff munkája, a dalokat John Kander és Fred Ebb írták.
A filmváltozatot, mely Bob Fosse rendezésében készült, beválasztották az amerikai nemzeti filmregiszterbe, „mint kulturális, történelmi vagy esztétikai értéke miatt örök időkre megőrzésre érdemes alkotást”.

A RENDEZŐ

Én a szolnoki színházban nőttem fel, ugyanis a szüleim ott voltak segédszínészek. Anyukám hasában voltam már, és ő közben a My Fair Ladyben énekelt és táncolt apámmal együtt. Szóval a zenés színházba születtem bele. Talán ezért szeretem, legyen az operett, musical, balett, úgynevezett kortárs tánc…

Jó látni az emberi szépséget, fájdalmasan jó átélni a szomorúságot, a magányt, az emberi érzelmek sokféleségét és a mindezt átszövő erotikát. Ez mind örömforrás. Nekem a próbán, a közönségnek pedig, azt remélem, az előadáson.

(Bozsik Yvette)

A(z) Csiky Gergely Színház, valamint Bozsik Yvette előadása

Bemutató időpontja:

2017. december 15., Csiky Gergely Színház

Stáblista:

Hozzászólások