Színház

Chicago

előadás, 2008.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

1929, Chicago. Roxie Hart, a kóristalány a rivaldafényre vágyik: arról ábrándozik, hogy
egy napon ő is a revüsztár, Velma Kelly nyomába léphet. Ez hamar sikerül is neki, ugyanis
amikor Velma kettős gyilkosság miatt börtönbe kerül, Roxie is ott találja magát, szintén gyilkosság miatt: Velma a férjét és annak szeretőjét, Roxi pedig a hűtlen szeretőjét teszi el láb alól ahogy az már a húszas évek Chicagójában szokás. A híres sztárügyvéd, Billy Flynn Velma után Roxie esetét is elvállalja: most Roxie ügyéből kreál szenzációt. Így a lány végül eléri,
amit akart: sztár lesz, az újságok szalagcímei csak vele foglalkoznak, Velma nem kis bosszúságára. A lányok, miközben ellenfelekké válnak, hamar rájönnek arra, hogy csak addig szerepelhetnek az újságok címlapján, míg valaki egy véresebb (és az újdonság erejével
ható) gyilkosságot el nem követ.... Flynn a szokásos jogi csűrésekkel csavarásokkal mindkettőjükről lemossa a sarat: győz az igazságtalanság. A két kis táncosnő szövetkezik, és közös karriert futnak be, az akasztófára pedig a Morton mama által vezetett női börtön férjgyilkos lakói közül az egyetlen ártatlan kerül.

A Chicago alapöt letét Maurine Dallas Watkins, a ChicagoTribune törvényszéki tudósítójának férj gyilkos asszonyokról szóló darabja adta a The Brave Little Woman című színmű a heves sajtó érdeklődést kiváltó Cook County-perek alapján született a húszas években. Az 1926-os bemutatót jól fogadta a kritika és a közönség, így nem meglepő, hogy hamarosan film is készült belőle: 1927-ben egy némafilm Chicago címmel, majd 1942-ben a Roxie Hart Ginger
Rogers főszereplésével. A téma remekül passzolt Kander és Ebb csípős, cinikus stílusához, dalaihoz ? Fosse sajátos színházszemlélete pedig lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy hárman
együtt valami nagyot alkossanak: egy fergetegesen megkoreografált revüt az igazságszolgáltatás korrumpálhatóságáról, a média által manipulált közönségről, a hírhedtség és a híresség közötti határvonal elmosódásáról.

A 2002-ben, Hollywoodban, szintén Chicago címmel készült film sikerét 6 Oscar-díj mutatta.

A(z) Hevesi Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2008. október 24., Hevesi Sándor Színház

Stáblista:

Hozzászólások

F_E_B 2008 nov. 12. - 13:51:43
Hát, ez elég kemény értékelés :)
tamas91 2008 nov. 12. - 12:19:05
Szia! Szerintem elég gyatra elõadás volt. Erõltetett poénok, teljes unalom. Az elsõ rész katasztrófa a második talán egy fokkal jobb. Nálam 10bõl talán egy 2es
farkasviktor1994 2008 nov. 11. - 16:49:00
Sziasztok. Én egy diák vagyok és a barátaimmal készülünk megnézni az elõadást.
Aki látta az szóljon hozzá , hogy milyen a darab
hello