Színház

Chicago

musical, 2 felvonás, magyar, 2009.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

1929. Chicago. Roxi Hart, a kóristalány arról ábrándozik, hogy egy napon ő is a revűsztár, Velma Kelly nyomába léphet. Ez utóbbi viszonylag hamar sikerül is neki, ugyanis mikor Velma kettős gyilkosság miatt börtönbe kerül, nemsokára Roxi is követi, szintén gyilkosság miatt. Velma férjét és annak szeretőjét, Roxi pedig hűtlen szeretőjét teszi el láb alól. A híres sztárügyvéd, Billy Flynn mindkét lány ügyéből szenzációt kreál, s a lányok, miközben az újságok címlapjain szerepelve híressé, egyben ellenfelekké is válnak. Az ügyvéd mindkettőjükről lemossa a sarat, és győz az igazságtalanság. A musical történetének egyik legsikeresebb szerzőpárosa - John Kander és Fred Ebb - a hatvanas évek óta dolgozik együtt. Első nagysikerű musicaljük a Kabaré nyolc Tony-díjat nyert, filmes változatának alkotói pedig kilenc Oscar díjat kaptak. Emellett a Chicago a legismertebb és legtöbbet játszott darabjuk, melyet 1975-ben mutattak be a Brodway-n Bob Foss koreográfiájával és rendezésében. A Chicago bemutatásakor is nagy siker volt, de igazából két évtized múlva lett igazán népszerű. Filmes változata 2003-ban hat Oscart hozott készítőinek. A Chicago alapötletét Maurine Dallas Watkins, a Chicago Tribune törvényszéki tudósítójának férjgyilkos asszonyokról írt darabja adta (The Brave Little Woman). A téma remekül passzolt Kander és Ebb csípős, cinikus stílusához, dalaihoz, ami kiegészülve Foss sajátos színházszemléletével, létrehozott egy fergetegesen megkoreografált revűt az igazságszolgáltatás korrumpálhatóságáról, a média által manipulált közönségről, a hírhedtség és a híresség közötti határvonal elmosódásáról.

A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása

Bemutató időpontja:

2009. április 17., Gárdonyi Géza Színház

Stáblista:

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás