Színház

Chicago

előadás, 2018.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A Chicago a zenés színház egyik alapműve, a Kander – Ebb szerzőpáros világszerte játszott, sok ezer előadást megért musicalje bűnről, bűnösökről, áldozatokról és tettesekről, a showbusiness, a hírnév és manipuláció csillogó és rémisztő világáról.
A történet középpontjában két lány áll. A hamvasabb Roxie sóvárogva figyeli Velma, a dörzsölt és befutott táncos-énekes sikereit. Erős akaratú, gátlástalan és sugárzóan tehetséges ő is – és gyilkos. Amikor a pályáját egyengető férfiról kiderül, hogy kihasználja és becsapja, Roxie gyilkosságba keveredik, börtönbe kerül. A sztárügyvéd Billy Flynn segítségét kéri, aki elvállalja az ügyet, mert fantáziát lát abban, hogy a peres üggyel a nyilvánosság elé lépve faragjanak hírességet az önvédelemből önkéntelenül gyilkoló, ártatlan kislány figurájából. Velma nem nézheti tétlenül a feltörekvő riválist, ezért ő is akcióba lendül a híradásokat a sajtón keresztül mohón váró közönség kegyeiért. Az egyik lány gátlástalansága fűti a másikét, és a recept működik, a világ felfigyel és drukkolni kezd. De ez a figyelem becsapós: hőseink sikereit éppoly rajongással fogadná, mint csúfos bukását… A show, a bulvár és a valóságos bűnök világa varázslatos és mocskos szenzációvá keveredik össze, de a lányok feje fölött lebegő halálbüntetés veszélye nagyon is valós...
A siker, a bűnhődés és a következmények nélküliség borzongató történetét a húszas évek füstös, sötét és bársonyos jazzmuzsikája meséli el, Szőcs Artur rendezésében.

A(z) Móricz Zsigmond Színház előadása

Bemutató időpontja:

2018. január 20., Móricz Zsigmond Színház

Stáblista:

Hozzászólások