Színház

Chicago

musical, 2 felvonás, magyar, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Chicago a bűnözés városa. A húszas évek végén több bűnöző, rabló és bandita élt itt, mint tisztességes honpolgár. Az alkohol betiltása olyan láncreakciót indított el, hogy tisztességesnek maradni nemhogy lehetetlen lett, hanem egyenesen luxus. Ebből a miliőből csupán egyetlen módon lehetett kiemelkedni. A média által. 1929, Chicago. Roxie Hart, a kóristalány a rivaldafényre vágyik: arról ábrándozik, hogy egy napon ő is a revüsztár, Velma Kelly nyomába léphet. Ez hamar sikerül is neki, ugyanis amikor Velma kettős gyilkosság miatt börtönbe kerül, Roxie is ott találja magát, szintén gyilkosság miatt: Velma a férjét és annak szeretőjét, Roxi pedig a hűtlen szeretőjét teszi el láb alól ? ahogy az már a húszas évek Chicagójában szokás. A híres sztárügyvéd, Billy Flynn Velma után Roxie esetét is elvállalja: most Roxie ügyéből kreál szenzációt. Így a lány végül eléri, amit akart: sztár lesz, az újságok szalagcímei csak vele foglalkoznak, Velma nem kis bosszúságára. A lányok, miközben ellenfelekké válnak, hamar rájönnek arra, hogy csak addig szerepelhetnek az újságok címlapján, míg valaki egy véresebb (és az újdonság erejével ható) gyilkosságot el nem követ....

A Szigligeti Színház 17 év múltán tűzi ismét műsorára a legendás musicalt.

A(z) Szigligeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2006. április 21., Szigligeti Színház

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások