Színház

Cinóber-hadművelet

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

,, A műben olyan alaptémák jelennek meg, mint a hatalom természete, elnyomók és elnyomottak dinamikus kapcsolata beleágyazva egy horrorisztikus elemeket tartalmazó mesevilágba. Kárpáti Péter: Cinóber-hadművelet című feldolgozásában még élesebbé válik az alapanyag társadalompolitikai jellege: a világ kézivezérelt átalakítása a mondvacsinált racionalizmus jegyében. Erőteljesebben jelenik meg továbbá egyfajta abszurd társadalmi létélmény is, mely a világ kiismerhetetlensége, és az abban való eligazodás képtelensége révén Kafkával is rokonítja. Minket elsősorban az folyamat érdekel, hogy a kirekesztettség milyen módon torzítja a személyiséget. Illetve, a darab által felkínált fordulatok révén a történet elején még üldözött és hányattatott sorsú Cinóberből hogyan válik szenvtelen és ostoba zsarnok, aki hasonlóan nyomorítja meg a környezetét, mint ahogy vele elbántak. Ezen felül szeretnénk Hoffmann szürreális világát a kortárs színház nyelvére lefordítva minél gazdagabban és részletesebben színpadra álmodni.”
Nagy Péter István eh.

A(z) Kőszegi Várszínház, Soltis Lajos Színház és RÉV Színház előadása

Stáblista:

Szereplők

Nagyherceg
Államtitkárnő / Anya
Miniszter
Határőr / Egon
Rosebelverde
Boldizsár
Mosch Terpin / Pap

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás