Déri András: Communio Fratrum

Déri András a Communio Fratrum-ban, a Mysterium Cosmographicum c. produkciójának szakrális tematikáját folytatja a szerzetesek testvériségéből, életmódjából és spirituális gyakorlatából inspirálódva. Két alt szaxofon és tizenhat végtag rezdül a négy előadó összehangolt lélegzetével. A rítus arra invitálja a közönséget, hogy a hangok és mozgás által részesei legyenek egy kölcsönös együttműködésre, testvériességre törekvő élménynek.

Alkotó-előadók
Koncepció/rendezés/koreográfia/tánc: Déri András
Koreográfia/tánc: Petrovics Sándor
Zeneszerzés/szaxofon: Varga Zsolt, Bazsinka Mihály

Közreműködők
Fénytervezés: Kovács Gerzson Péter
Jelmez: Ellenbacher Ádám
Speciális fénytechnológia: Bod Ádám
Hangmérnök: Szatmári György
Mentor: Somló Dávid
Produkciós menedzser: Veres Flóra

Szűcs Dóra Ida: Fekvő nyolcas

“Az idő csak látszatra folyam. Inkább hatalmas táj; ami mozog, az a mi szemünk.” Thornton Niven Wilder

Egy újabb magányos performansz.. nem, ez egy kettős.

Új életszakaszba lépek. Nem vagyok már gyerek, tinédzser, főiskolás, egyetemista.
Nő vagyok. Anya leszek.
Életünk során észrevehetetlenül, és szinte egyfolytában változunk, öregszünk. Sejtjeink cserélődnek, átalakulnak.

Észrevesszük-e egyre idősödő szüleink arcában, mozdulatában, lényében önmagunk jövőjét? S látják-e ők is bennünk saját elgyászolt fiatalságukat? Reggel, fogmosáskor, felismerjük-e anyánk, nagyapánk mosolyát, szemvillanását a tükörben? Megállunk-e egy pillanatra, hogy mindez tudatosodjon agyunkban? Igyekszünk-e, akarjuk-e megtalálni az utat az élő, vagy holt generációk között? Meg tudjuk-e idézni a múltat és a jövőt a mában? Hisz velünk maradnak, bennünk élnek tovább. Ahogyan egyre közelebb merészkedünk testünkhöz és annak mozdulataihoz, úgy kerülünk egyre beljebb és közelebb saját lényünkhöz. Ahhoz az egészhez, ami a tartalmat és a formát is adja, ugyanakkor amint elfogadjuk, megbarátkozunk azzal, hogy olyanok vagyunk amilyenek, hirtelen a fejetetejére áll, megváltozik minden.
Az előadás, az idő múlásának észrevehetetlenségét járja körül. Hogyan érzékeljük a változást egy folyamatban? Van-e a változásnak megragadható pillanata? Vagy csak az eredményt vesszük észre, másokon, önmagunkon, az életünkön? Jelen tudunk- e lenni az átalakulásban?

A performansszal kísérletet teszünk a közös szemlélődésre, lelassulásra, gyógyulásra,

elcsendesedésre.

Koreográfus, előadók: Szűcs Dóra Ida
Alkotók, közreműködők:
Bernáth Atom Tamás – zene
Szabó Zsuzsanna – jelmez
Várhegyi Rudolf – sound design
Fotó: Pethes Ida, Szegedy- Maszák Zoltán, Szűcs Imre, Szűcs Réka,
Videó: Andristyák Marcell
Köszönet: Bosznay Balázs, Pethes Ida, Szűcs Réka