Színház

Csinibaba

zenés előadás, magyar, 2013.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Önfeledt nosztalgia a 60-as évek slágereivel. A levert forradalmat, majd az azt követő megtorlásokat túlélt ország egy emberként mozdul rá az új önkifejezési lehetőségre, a Ki mit tud? versenyre. Sokakat az hajt, hogy a győztesek nyugatra utazhatnak. Lázas készülődés és selejtezők sokasága zajlik, a szürkeség színesre vált, szerelmek szövődnek, emberi sorsok kerülnek előtérbe. Főhősünk mégsem dobbant az országból, a szerelem itthon tartja.
A nagy sikerű film forgatókönyve alapján készült önfeledt időutazás sok humorral és a 60-as évek örökzöld slágereivel.
Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház társulata, zenekara és tánckara

A(z) Győri Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. április 20., Győri Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Simon Bácsi (a tömbbizalmi)
Aranka néni (frivol mozgalmár, a neje)
Boston cézárja (exbokszbajnok)
Margit Büfé (sűrűmúltú negyvenes)
Attila (árva hősünk, énekel)
Jenő (Simon bácsi renegát fia, gitározik)
Félix (egyéb származású, bőgőzik)
Ede (eltévedt ejtőernyős, dobol)
Angéla (a szűz dizőz, angyal)
Bajkon úr (széplélek, leendő űrhajós)
Manci (aki jobb, mint Anita Ekberg)
Dzsigoló (aki mindent tud a nőkről)
Olga (lófarkas naiva)
Etelka (dundi balerina)
Ernesztin (dobrajongó)
Terike (kalauznő)
Alíz (lidércszerű hölgy)
Grúber Papa (egykori vöröskatona)
Grúber néni (aki hazaviszi, a zsűri elnöke)
Csapos (aki beszól)
Adásrendező
Villamosvezető

Hozzászólások

Kockás 2014 jan. 14. - 18:01:52
Nagyon jó kis szórakoztató darab.JÓ régi slágerek,fülbemászó dallamok, remek színészek, jó énekesek, vicces korrajz egy fura világról.
onlény 2013 júl. 11. - 21:54:27
Gyenge darab, gyenge színészi teljesítmények kivéve Bajkon urat és a Sztálin ujjat mutogató urat...tök más fíling mint a fimnek, kimondottan unalmas 2. felvonás. Sajnáltam rá a 8000 FT-ot:( és a fél éjszakát is.:(