Színház

Dandin György, avagy a megcsúfolt férj

előadás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Meddig tartható fenn a látszat, ha egy házasság nélkülözi a szerelmet, és pusztán anyagi érdekek tartják össze? Moliere vígjátékának címszereplője pontosan tudja, hogy az ő Angyalkája megcsalja őt. Próbálván menteni férji becsületét, harcba száll az igazáért. Felesége szüleinek kívánja bebizonyítani az asszonyka hűtlenségét azzal, hogy leleplezi. Ám az ?ellenfél?, aki tudomást szerez szándékáról, legalább oly ravasz, mint ő, és mindig egy lépéssel előtte jár. A jó Dandin minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyul, és újra meg újra neki kell megkövetnie a megvádolt asszonyt és sértett rokonságát.
Moliere 1662-ben, negyvenévesen vett feleségül egy fiatal színésznőt, aki igen népszerű volt a férfiak körében, s ez pokollá tette ünnepelt férje életét. Az író az 1668-ban bemutatott műben saját féltékenységén próbált meg nevetni, és tán akaratlanul is olyan világot álmodott színpadra, melyből száműzték az őszinte érzelmeket.

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. január 27., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

Dandin György
Angélique, a felesége
Monsieur de Sotenville
Madame de Sotenville
Clitandre, Angelique udvarlója
Colin, Dandin legénye

Alkotók

Hozzászólások