Színház

Dózsa György

opera, magyar, 2010.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

1. Dózsát vitézsége jutalmául a király nemesi rangra emeli és megbízza a törökök elleni keresztes hadjáratra készülő magyar sereg vezetésével. Az ország főurai azonban ? Bornemissza kivételével ? nem fogadják be maguk közé, kigúnyolják paraszti származása miatt. Dózsa bízik erejében és a királytól kapott rangjában. Megkörnyékezi a szép Csáky Lórát, akinek kegyeiért Zápolya és Bornemissza is vetekedik. Régi menyasszonyát, Rózsát, hidegen fogadja, akárcsak régi barátját, Barnát. Nem is igen figyel szavukra, az elbeszélésükből kiderülő rémtettekre, amelyeket éppen Zápolya követett el az ő szülőfalujában.

2. Mulatság Ulászló palotájában. A főurak a távol lévő Dózsán gúnyolódnak. Dózsa táborában mind a nemesek, a főurak, mind az alacsony sorúak között nagy a békétlenség. Akinek valamivel nagyobb a rangja, s így több hatalma van, azonnal lekezelővé válik a nála kevesebbel rendelkezőkkel. A Zápolya köré csoportosuló nemesek még mindig nem tudják megemészteni, hogy a király Dózsát emelte föléjük. Egy nyílt szóváltást követően Zápolya letépi a fővezér páncélját díszítő keresztet és a porba tapossa. Ez a pillanat jeladás az uraik elleni fellépésre, s a hirtelen egységbe kovácsolódott parasztsereg szétzúzza a nemesi csapatokat.

3. Egy jósnő királyi trónt és koronát jósol a sorstársaitól mind jobban elhatárolódó Dózsának, aki szakít Rózsával is. Gondolatai egyre inkább a fogságába került Csáky Lóra körül forognak. Rá gondol akkor is, amikor szabadon bocsátja az ország sorsát aláásó, jobbágyaik életét a végsőkig megkeserítő főurakat. Feltételként mindössze azt szabja meg, hogy nyilvánosan esküt kell tenniük arról, hogy soha többé nem fognak fegyvert a nép ellen. Bornemissza kivételével meg is esküsznek, de Dózsa őt is szabadon engedi, Csáky Lórát pedig túszként magánál tartja.

4. A parasztok és vezetőik érzik, hogy Dózsa Csáky Lóra miatt fordult el addigi következetességétől és úgy látják, hogy lassan ő is árulójukká válik. Barna akadályozza meg, hogy uruk ellen forduljanak, meggyőzi őket, hogy a kialakult helyzetért Csáky Lóra a felelős, őt kell megölniük, és akkor a vezér szíve újra felszabadul. Rózsa azonban kihallgatja Barna és társai tervét. Minthogy kedvesét már elveszítette, úgy dönt, legalább az élhessen boldogan, aki a helyébe került. Ezért beoson Lórához és ruhát cserél vele. Csupán arra kéri, bármilyen sors vár is Dózsára, maradjon mellette úgy, ahogy ő tette volna. Lóra elmenekül, Barna tőre pedig Rózsára sújt le. Dózsát nem rázza meg egykori menyasszonya halála, de sok ideje nem is marad a tépelődésre, mert a nemesek rajtaütnek hadán és megsemmisítő vereséget mérnek rá. Ő is fogságba esik.

5. Dózsa előtt álmában leperegnek élete legfőbb eseményei, sőt végzetét is látja. Csáky Lóra teljesítve ígéretét, megvesztegette az őröket, de a raboskodó Dózsa nem szökik meg, hanem vállalja tetteit és a rá mért sorsot.

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Bemutató időpontja:

2010. március 22., Magyar Állami Operaház

Stáblista:

Hozzászólások