Hát itt van, szagolj te is, ne érj hozzám. Vágyakozz."
Darab a szerelemről.
Az "Édes szívem, ribanc vagy" könyörtelen érzékiséggel, versben újraélt szerelmi aktusok sora. A háttérben feszülő emberi történetek sejtetésével, a szerelem pillanatnyi misztériumát ábrázolja. Szexuális aktusokból kiinduló, vagy oda érkező történetek, testből kifakadó versek.
A darab Ágens, frissen megjelent verseskötetének (Kúrós versek) szöveges anyagára épül. A versek párbeszéddé formálása, egy-egy téma körbe zárása, a versek egymáshoz simulása és ütközése eredményez egy új, kortárs magyar drámát. A dráma két részben íródik. Az első rész tartalmazza a szöveges rész jelentős hányadát. A verbalitásra épülő első felvonás, realista nosztalgiával indít. A történetek még világosan szereplőkhöz kötődnek, és felderíthetővé válik egy speciális közösség viszonyrendszere. Az Ágens történetek titka azonban az, hogy bár mindegyik vers más és más szereplőt feltételez, mégis egy személyhez, írójukhoz köthetők.
A felvonás során különböző körökön haladva, a történetek maguk válnak a darab főszereplőivé. A személyekhez köthető szerelmi relációk felcserélődnek, mások által is megélhetővé, más szereplőkkel is megtörténtté válnak. A történet kifolyik a szereplők alól, mégis fókuszban marad, mint fix viszonyulási pont, mint origó. A szereplőktől függetlenített történet felmutatásától, a szerepek a lehető legintimebb megnyílvánulásra (vallomásra) adnak lehetőséget a színészeknek. Saját, emberi helyzetükből építkezve, a történethez való viszonyukat kell színpadra helyezniük, önmagukat kell megélniük valaki más történetének tükrében. Az, hogy maga a dráma, vagy esetleg a rendezés, visszaadja-e a történeteket azok hordozójához (az íróhoz) még eldöntetlen. Ezzel a gesztussal érzékelhetővé válna az előadás célja; miszerint a darab annak felismertetésére tesz kísérletet, hogy miként válhatunk legtitkosabb élet-szféránk főszereplőivé, vállalva a főszerep súlyát, terhét és gyönyörét. Jelentéktelenségünk, mindig szereptévesztésből fakad. Létszükséglet és kötelezvény a megadatott történet megélése.
Befejezetlenség - önmagában feloldódó dráma: A második felvonásban egyre inkább a testi és a fizikai jelenlét válik hangsúlyossá, a személyesség, a benne levés. Egyre inkább kifogy a szó. A megfogalmazhatóság gyökeréig próbálunk visszamenni, ahol már nincs verbális kényszer, ahol cselekedni kell, mozdulni, tenni. A dráma során elfogy maga a dráma szövete. Széttöredezik a szöveg, dadog a mondat, majd csak szó marad. A szó visszakapja eredeti személyes értelmét, szimbólumságát. Aztán már szó sem lesz, csak hang, aztán csend. A beteljesültség pillanatnyi orgazmusa, megszólalás előtti állapot, mielőtt újra teremtődik a vágy.
-Tárlat- Az önfeltárás és a képzőművészet okán:
A rendezés vizuális inspirációját, valamint a rendezéssel szorosan összefüggő koreográfia mozdulat-szótárát; erotikus témájú, képzőművészeti remekművek sora adja. Ezek a kulturális referenciák, a megfogalmazhatatlan formába öntésére tett zseniális "kísérletek"; az ember kiemelt állapotának személyes pillanatából, tapasztalati eufóriájából kiszóló képzetek. A sűrített időpillanat sűrített képei ezek, a darab témája okán a szerelem állapotából fakadó "ikonok". Eddigi darabjaim során is, képzőművészeti indíttatásból építkezve, az általam kiválasztott állókép lelki sűrítettségét hoztam mozgásba. Jelen esetben a mozdulaton túl, a kép megszólaltatása a vágyam, a képben levés állapotának, kegyetlen őszinteséggel elért hitelességéből indulva. Ha a lélek állapota a képével azonos, a test álló helyzete, mozdulattalansága hiteles, az abból való első lélegzetvétel hangot ad, és gesztust teremt. Hiteles gesztusból, létszükségletből fakadó hanggal képezni szót, mondatot, mozdulatot, költészetet, táncot. Az így mozgásba hozott érzet vezessen a következő ikonikus állapot eufóriájához.
A(z) Bárka Színház előadása
Hozzászólások