Színház

Effi Briest

felolvasószínház, magyar, 2012.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

"A legjobb regények gyűjteményéből, mégha a legszigorúbb szempontok szerint válogatnák is össze, s ha egy tucat, sőt tíz, vagy akárcsak hat kötetre korlátoznák is, nem hiányozhatnék az Effi Briest. Nem mondják-e, hogy semmi sem lehet tökéletes, amit emberi kéz alkotott? S mégis, akármennyire is hajlandók vagyunk arra, hogy szerénységre intsük az emberiséget, hamis a tétel, van tökéletesség, melyet az ember, mint művész olykor álmodozva meg tud teremteni. Ritka, kifejezetten szerencsés esetek ezek, mint mondom, a legapróbb körülmények szinte hihetetlennek tűnő jóindulata és kegyelme szükséges ahhoz, hogy ez a tökéletesség megvalósuljon, egyszerre minden összecsendül, minden rész egymásba illik, és tiszta a kristály?" nem más írt így Theodor Fontane regényéről, mint Thomas Mann. Mann, Fontane korábbi tanítványa az Effi Briestet "az európai elbeszélő próza királyi ékszerének" nevezi, és valóban, a regény (mely Magyarországon méltatlanul ismeretlen), német nyelvterületen klasszikusnak számít, és a belőle készült színpadi feldolgozások egy sor társulat repertoárján szerepelnek ma is.

A regény a filmvilágot is megihlette, Rainer Werner Fassbinder 1974-ben forgatott belőle legendás filmet, az általunk használt változat, bár Fassbinder forgatókönyvét is felhasználja, az eredeti regény új, önálló színpadi adaptációja.

A(z) FÜGE Produkció előadása

Bemutató időpontja:

2012. november 16., FÜGE Produkció

Stáblista:

Szereplők

Effi Briest
Geert von Innstetten (a férje)
Luise von Briest (az anyja)
von Briest tanácsos (az apja)
Crampas őrnagy
Gieshübler (gyógyszerész)
Johanna Gellenhagen (komorna)

Alkotók

Hozzászólások