Színház

Éjjeli menedékhely

színmű, 2 felvonás, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Barlangszerű pince. Súlyos kőboltozatok, füstösek, vakolatuk lehullt." Ilyen Kosztiljov hajléktalan szállója, ahol a lakók között akad bűnöző, lecsúszott nemes, alkoholista művész, prostituált, szökött rab, sőt szegény, becsületes ember is. Csak az a közös bennük, hogy nincs hova menniük, nincs biztos megélhetésük és nincs jövőjük. Nekik csak múltjuk van. Nasztya, az utcalány romantikus ponyvaregényekbe menekül, de a Báró folyamatosan gúnyolja emiatt. Klescs, a lakatos ugyan becsületesen keresi a kenyerét, de felesége miatta lett tüdőbajos, és már nem sok van neki hátra. És ott a Színész, illetve Szatyin, őket az ital tette tönkre. Mind csupa kisiklott emberi sors. Közéjük érkezik Luka, az öreg vándor, akinek mindenkihez van néhány kedves szava. Hazugságokkal és mesékkel vigasztalja a többieket. Egészen addig, míg a menedékhely tulajdonosnője meg nem öli a férjét. Kosztiljov halála mindannyiuk életét felkavarja, Luka pedig szó nélkül eltűnik. De az élet ez után sem áll meg a szállón, legfeljebb még szomorúbb, és még kilátástalanabb lesz.

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2009. október 9., Miskolci Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Kosztiljov (Mihail Ivanov)
Vaszilisza Karpovna (a felesége)
Natasa (Vaszilisza húga)
Medvegyev (nagybátyjuk, rendőr)
Vaszka Pepel
Klescs, Andrej Mitrics (lakatos)
Anna (a felesége)
Nasztya (leány)
Kvasnya (lepényárusnő)
Bubnov (sapkakészítő)
Luka (vándor)
Tatár (Dagadtnyakú)

Alkotók

Hozzászólások