Színház

"Elemek"

előadás, 2002.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Kezdetben a világ a tudat megnyilvánulása nélküli állapotában létezett. Az egységes tudat eme állapotából alakult ki a kozmikus hangtalan hang, az aum (om) finom rezgése, melyből megjelent az Éter eleme. Az éteri elem ekkor mozogni kezdett; finom mozdulatai hozták létre a Levegőt, amely nem más mint a működő Éter. Az Éter mozgása súrlódást teremtett, amelynek révén hő jött létre. A hőenergia részecskéi összeálltak erős fényt hozván létre, s e fény révén jött létre a Tűz eleme. Így, az Éter vált levegővé, s ugyanaz az Éter alakult tovább Tűzzé. A Tűz melege révén egyes éterikus elemek föloldódtak és folyékonnyá lettek, a Víz elemét manifesztálva, azután pedig szilárddá lettek, létrehozván a föld molekuláit. Eképpen, az Éter a Levegő, Tűz, Víz és Föld négy elemébe jutott kifejezésre. Valamennyi szerves élő test, beleértve a növényieket, mint a gyógynövények és gabonák, valamint az állatvilág tagjait, beleértve az embert is, a Földből teremtetett. A Föld tartalmazza azokat a szervetlen anyagokat is, amelyek az ásványok világát alkotják. A tudat nem más mint energia az öt alapvető elv vagy elem képében, s ezek pedig: az Éter (tér), a Levegő, a Tűz, a Víz és a Föld. Így, minden anyag az öt Elem méhéből született.

A(z) MU Színház előadása

Bemutató időpontja:

2002. március 28., MU Színház

Stáblista:

Hozzászólások