Színház

Elisabeth

musical, 2021.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A fiatal Sissi szabadságvágya kielégíthetetlen. Egy bálon anyja hírül adja, hogy idősebb lányát Ferenc Józsefhez szánják. A bejelentést Elisabeth szerencsétlen balesete szakítja meg. Az ájult lány és a Halál találkozása megváltoztatja mindkettőjük sorsát. A túlvilági lény képtelen arra, hogy magával vigye, de örökre eljegyzi magát a lánnyal. Az ifjú Ferenc József mentehetetlenül beleszeret a zabolátlan Sissibe, és anyja tiltása ellenére nőül veszi. Az asszony viszontagságokkal teli életében a boldogság ritkán látott vendég; magányát csak egyetlen barát enyhíti, akire mindig számíthat: a Halál, akit imádott fiának koporsója mellett arra kér, végre ragadja el életét, de hiába. Végül a gyilkos fegyver egy olasz anarchista kezébe kerül, hogy Elisabeth megnyugvásra lelhessen vágyott kedvese karjaiban.

A nagyszabású musicalt – amelyben a Halál lép elő főszereplővé, alakját pedig a valódi Sissi által írt versek ihlették – az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon; 1992 óta hódít töretlen sikerrel.

Közreműködő a Színház énekkara, balett-tagozata (Kecskemét City Balett), zenekara.

Gyermek Rudolf: VARGA ÁRON/GYURGYIK BALÁZS

A(z) Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Ferencz József
Luigi Lucheni
Zsófia főhercegnő
Rudolf főherceg
HeleneElisabeth nővére
Maxbajor herceg
Ludovikabajor hercegné
Grünne gróf
Rauscher bíboros
Eszterházy grófnő
Sztáray grófnő/Windisch kisasszony
Hübner báró
Kempen báró
Schwarzenberg báró
Károlyi gróf
Andrássy gróf
Batthyány gróf

Alkotók

Hozzászólások

5/10
nagysanyi100 2023 dec. 03. - 11:59:45 5/10
Janza Kata és Szabó P Szilveszter bravúros játéka, éneklése anno olyan magasra tett léc volt , amit most nem sikerült megugrani.
És ez Kerényi Miklós Gábor rendezésére is igaz.